PÉTER IGAZI pásztori szívvel ír, mint vén, vezetve a nyájat azok javára. De úgy beszél, mint választott és tekintélyes apostol, aki tanúja volt Krisztus szenvedéseinek és dicsőségének (5,1; 2Pt 3,2; Mt 17,1-2; Lk 1,2; ApCsel 1,2; 3,15; 4,20; 5,32). Az Úr választotta ki, hogy megnyissa a hit ajtaját a zsidóknak (ApCsel 2), (később pedig a pogányoknak, ApCsel 10; 15,7).
A szenvedő szenteknek irt. Az igazságért és Krisztus ügyéért szenvedtek. Négy hivatkozást tesz a szenvedésekre: 1,6-7; 3,13-17; 4,12-19; 5,9. Az Úr szenvedését és győzelmét hozza eléjük bátorításul, és a végső diadal biztosítékaként. Ahogyan ezt a levelet olvassuk, nekünk szólhat, a mi napjainkban, hogy „emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről" (Zsid 13,3)
A levél Krisztussal van tele. Beszél Péter az Atya Fiáról, aki a mi Urunk (1,3). Istensége van kijelentve a 3,15-ben. Ő előre el volt rendelve a kereszt művére (1,20). Tökéletes járása példaként maradt ránk (2,21). Megállapítja helyettesítő halálát, mint Isten Bárányáét, és felmagasztaltatását (1,18-19; 2,24; 3,18; 4,1; 1,3.21; 3,22; 4,13).
Beszélj gyakran szeretetedről,
Szenvedéseidről;
És szívünk örömmel vallja,
Mindenünk Tőled jön.
A levél általános témája: „az az Istennek igaz kegyelme, amelyben állotok” (5,12). Ez meghatározza helyzetüket. Amit Isten tett értünk Krisztusban az Ő bőséges irgalma (1,3) és kegyelme által, vigaszunk és megerősítésünk alapját képezi hányattatásunkban (1,3.10.13; 3,7; 5,10).
Elhívásunknak kell jellemünket alakítania. Ezt követi, hogy „hirdessétek" (2,9); „felövezvén elmétek derekait" (1,13); „most született csecsemők gyanánt a csalárdságtól mentes Ige tejére vágyakozzatok" (2,1-2) (Csia Lajos fordítása). A kegyelem objektív igazságai szubjektív megtapasztalásokban fognak visszhangzani. Helyzetünk ismerete indítson bennünket arra, hogy megvizsgáljuk állapotunkat (Fil 2,19).