ÉLETÜNK, MINT hívő embereké, világosan kettéválik a „múlt időre" és „időnk hátralévő részére". A döntő tényező az újjászületés volt (1,23; 2Pt 1,4). A „Krisztus vérével való meghintés" elkülönített bennünket az Úr számára (1Pt 1,2). Régen ezt mondta Isten: „különbséget (megváltást) teszek az én népem között" és Egyiptom között (2Móz 8,23). Megtérésünk előtti napjainkban semmit sem mulasztottunk el, hogy szorgalmasan dolgozzunk a pogány élet szándékos céljáért (akaratáért), amely elbukott állapotunk sokféle lealjasult vágyakozását elégítette ki (1Pt 4,2). Ezzel szemben életünk hátralévő részét Isten egyetlen, mindent magában foglaló akaratáért éljük. Az ellentmondásos zűrzavar helyett most az elme, a szív és az akarat egységbe foglalása valósul meg, mert a szív megtalálta igazi célját (1Tesz 5,23; Fil 3,13).
„Mivel tehát Krisztus testben szenvedett", fegyverkezzünk fel szellemi háborúra, úgy tekintve, hogy meghaltunk a bűnnek, és élünk Krisztusban. Egy ténnyel számolunk - megfeszíttettünk Ővele (Gal 2,20). Aki meghalt, megszűnt a bűntől, mert „a mi óemberünk ővele megfeszíttetett,... hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól" (Róm 6,6-7).
A korábbi társak kicsapongó életmódjukban (4. v.; Lk 15,13) gonoszul beszéltek megtért barátaikról. Furcsáknak tekintették, és a saját lealacsonyodott mértékük szerint ítélték meg őket (6. v.). De semmi furcsa nem volt Isten munkájában, amely véglegesen megváltoztat életeket! Lássák meg annak örök végeredményét mindazokban a hívőkben, akik meghaltak közöttük! Ők hirdették nekik az evangéliumot, amíg itt voltak, és most Istennek élnek szellemi állapotukban (6. v.).
A hitetlenek meg fogják tudni, hogy a mindenek Bírája készen áll az ítéletre. A hívők életére gyakoroljon hatást az örökkévalóság, hogy legyenek tiszta gondolkodásúak (józanok), és gyakoroljanak önuralmat, hogy elfogadható módon imádkozhassanak (5.7. v.).
A hívő társakkal kapcsolatban a szeretet legyen mindenekfelett való, buzgó és lankadatlan erejű. Az újjászületéssel együtt jár a testvérek őszinte szeretete (1,22; 1Tesz 4,9). Ilyen parancsolatot vettünk új életünk kezdetétől fogva (1Jn 2,7).