Skip to main content
OLVASNIVALÓ: 
Jelenések 10,1-11

MAI OLVASNIVALÓNK közbevetett szakasz a hatodik és hetedik trombita között. Isten minden üzenetközvetítője olyan méltósággal van felöltözve, amely az Ő küldöttjeihez illik. Náthán Colé Újangliában mondta az ifjú Whitefieldról. „Úgy tűnik mintha Istenének tekintélyével lenne felöltözve.” Itt is olyan a küldött pompája, aki „egy másik, erős angyal”, hogy sok nagyon tiszteletreméltó kommentátor azt mondta, hogy maga az Úr volt az, de alázatosan megállapíthatjuk, hogy minden helyen, ahol maga az Úr látható, az olvasónak nem maradnak kétségei afelől, hogy kiről van szó. Az angyal felhőbe volt öltözve, de volt ott szivárvány is, mert az ítélet még mindig irgalommal van elegyítve (lásd. Ez 1,28). Isten számára követeli ennek a világnak a korlátlan uralmát, és hét mennydörgés hallatszik. Sokan megpróbálták megmondani, hogy mi volt azoknak az üzenete (még pápai egyházi átok is!), de amikor Isten lepecsétel valamit, ott számunkra vége a kíváncsiskodásnak.

Most már nem lesz haladék, mert a vég közel van, és Isten titka a végéhez ér, amikor a hetedik trombita megszólal.

A lepecsételt üzenetekkel ellentétben az angyal kezében lévő kis könyv ki van nyitva. Itt nincsenek titkok. Aki a Szentírást tanulmányozza, könnyen összehasonlíthatja egy hasonló esettel az Ez 3-ban, és miközben csodálatos harmóniát figyelhetünk meg Isten Igéjében, hálát adunk neki, hogy az Ő Könyvét nekünk adja.

Amit János megevett és megemésztett az lehetett, amit fel kell tárnia. Az embernek először a maga számára kell feldolgoznia Isten Igéjét, mielőtt másoknak továbbadná. Ez mindig édes az Ő szolgái számára: „...édesebbek a méznél még a színméznél is” (Zsolt 19,11). Az íze édes, de a megemésztés keserű! Ki ne örvendezne, amikor a dicsőség Ura megjelenik; ki ne sírna az elveszett felett! Ó, bárcsak jobban azonosulni tudnánk az Úr szellemével, Aki sírt egy nemzet balsorsa felett úgy, ahogyan Jeremiás kiáltotta: „Bárcsak... változnék a szemem... könnyhullatásnak kútfejévé" (Jer 9,1), mivel az eljövendő szerencsétlenségre gondolt. Azonban ő is édesnek találta Isten szavait: „...én élveztem azokat..." (Jer 15,16).

Az utolsó vers nem fog számunkra nehézséget okozni, ha így olvassuk: „sok népre vonatkozóan" (Alford).