Skip to main content

12.28 Az Ezeréves Birodalom és ami utána jön

A JELENÉSEK azzal fejeződik be, amivel Mózes 1. könyve elkezdődött. Ott az Édenben a kígyó megcsalta Évát és a bűn számtalan romlásával bejött a világba - olyan romlással, amely visszafordíthatatlan lett volna, ha nem lett volna Istennek megváltó szándéka. Itt, egy nagyon rövid idő kivételével, a kígyó nem fog többé ámítani, mert a mélységben lesz bebörtönözve.

Az igazság és béke aranykora, amelyről Izráel prófétái beszéltek, végre elérkezik. Töretlen harmónia valósul meg a menny és a föld között, mert Isten angyalai fel- és leszállnak az Emberfiára (lásd: Jn 1,51). A szentek uralkodni fognak a Királlyal, mint papság az Isten számára, mert „ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is" (2Tim 2,12). Akkor azt is meg fogjuk tudni, hogy jelenlegi „könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget” szerzett nekünk (2Kor 4,17). Itt van az első feltámadás, és a többi halott a sírjában marad, amíg el nem telik az ezer év. Össze kell hasonlítani a feltámadásról szóló nagy fejezettel az 1Kor 15-tel különösen a 20-26. verssel.

Az emberiség számára ez a korszak úgy tekinthető, mint az utolsó próbaidő, és az látszik, hogy a dicsőség Királya uralkodásának minden csodája ellenére a szív nem ismerhet igazi változást újjászületés nélkül. Amikor egy rövid időre az ördög kiszabadul, világméretű felkelés kezdődik a Király és népe ellen, és a szeretett várost megostromolják. Tűz pusztítja el a lázadókat, és az ördögöt a tűz tavába vetik. Az Ezeréves Birodalom beolvad az örökkévalóságba.

Az örökkévaló állapot leírása előtt a halottak utolsó, súlyos ítélete látható. Ezeket a szavakat nagy félelemmel, vegyes tisztelettel, és talán minimális kommentárral kell olvasni. Óvakodjunk attól, hogy Isten Igéjéhez hozzátegyünk olyasmit, ami nincs ott; különösen olyan szenzációhajhászó képek festésétől, amelyek az elkárhozottak sorsát ábrázolják. Ezek rendszerint a középkori egyház fantáziájának termékei, amelyek arra valók, hogy a tudatlan embereket félelemmel tartsák engedelmességben. Amikor Urunk a Gyehennáról beszélt az emberek tudták, hogy a városon kívüli szemétdomb képét használta fel örökké égő tűzével, de ahogyan Campbell Morgan rámutatott „a tény mindig erőteljesebb, mint a kép".