„...elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg..." 1Timóteus 5,4
Talán ismerjük a mondást: „Otthon ördög, kifelé szent." Azt jelenti, hogy valaki a kívülállókkal szemben jóságos és közlékeny, otthon azonban durva és barátságtalan.
Ez a hiba nemcsak bizonyos embercsoport sajátossága. Különösen a fiataloknak kell óvakodniuk tőle. Olyan egyszerű a kortársak között a sztárt játszani, otthon pedig a szülők rémének lenni. Férjek üzleti partnerükkel szemben mosolygós álarcot viselnek, de ha hazajönnek, levetik azt, és kimutatják közönséges, ingerlékeny énjüket. A szószéken tündöklik az a prédikátor, aki otthon szeszélyes és mogorva.
Bukott természetünk egyik legvisszataszítóbb vonása, hogy olykor a legcsúnyábban azokkal szemben viselkedünk, akik hozzánk a legközelebb állnak, akik a legtöbbet teszik értünk, akiket - józan perceinkben - a legjobban szeretünk. Ezt írja Ella Wheeler Wilcox:
Nagy igazság az a nyugati világban,
az udvariasság birodalmában:
azokat sértjük meg, akiket szeretünk,
és hízelgünk annak, akit nem ismerünk.
A futó vendégre jobban gondolunk,
mint arra, akivel közös az otthonunk!
Egy másik költő így fejezte ki ugyanezt: „Köszöntjük az idegeneket, mosolygunk a vendégekre, és gyakran csak keserű szavaink vannak a mieink számára, akiket a legjobban szeretünk."
„Nagyon egyszerű dolog egy »templomvallást«, egy »imaóravallást« vagy egy »Úrért fáradozó vallást« felmutatni, de egészen más a »hétköznapi hitet« gyakorolni. A keresztyénség egyik életfontosságú eleme az, hogy az ember »becsülje meg a saját háza népét«, de sajnos, elég ritka is. Egyáltalán nem szokatlan, hogy a keresztyén ember a maga megigazult életét kifelé, az emberek előtt éli meg, hogy lássák őt, ugyanakkor nyomorultul csődöt mond saját háza népével szemben. Ismerek egy családapát, aki a heti imaórákon oly erővel imádkozott, és akinek az intései oly mély benyomást keltettek, hogy az egész gyülekezet épült a kegyessége által; de amikor a gyülekezeti összejövetelről hazament, oly mogorva és utálatos volt, hogy családja szinte egy szót se mert szólni jelenlétében."
Samuel Johnson (1709-1784, híres angol esszéíró és lexikonszerkesztő) mondja: „Minden élőlény azokon tölti ki bosszúját, akik véletlenül a közelében tartózkodnak." Ellen kellene állnunk ezeknek a természetes hajlamainknak!
Otthoni magatartásunk világosabb tanúságtétel keresztyénségünkről, mint az, amit a nyilvánosság előtt mutatunk.