„Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói." Jakab 1,22
Gyakran azzal ámítjuk magunkat, hogy a gyülekezeti összejövetelek, konferenciák látogatásával már Isten akaratát cselekesszük. Hallgatjuk az igehirdetéseket, és megbeszéljük, hogy mi az, amit tulajdonképpen cselekednünk kellene, és lassan az az illúziónk támad, hogy ezzel már Isten akaratát teljesítettük. Amit azonban valójában csinálunk, az nem más, mint felelősségünk fokozása és önmagunk megcsalása. Már azzal is, hogy komoly embereknek tartjuk magunkat, holott valójában talán mindenestől testiek vagyunk. Úgy véljük, növekedünk, holott valójában egy helyben topogunk. Magunkat bölcsnek tartjuk, holott valójában elképesztően ostobák vagyunk.
Az Úr Jézus azt mondja, az a bölcs ember, aki nemcsak hallja szavát, hanem meg is cselekszi azt. A bolond is hallja a szavát, de nem váltja cselekedetekre.
Egyszerűen nem elég meghallgatni egy prédikációt, és utána azzal elmenni: „Milyen csodálatos üzenet!" Döntő az, hogy hazatérés után azt mondjuk: „Amit ma hallottam, azt most cselekedetre váltom." Valaki azt mondta egyszer, hogy a jó igehirdetés nemcsak szellemünket tágítja, szívünket melegíti és bűneinket ostorozza, hanem akaratunkat cselekvésre indítja.
Egy igehirdető egyszer prédikációja közben megkérdezte a hallgatóságtól, mi volt a kezdő ének. Senki sem tudta. Majd a felolvasott Ige után érdeklődött Ezt sem tudta senki. Azután megkérdezte, milyen hirdetések hangzottak el. Erre sem emlékezett senki. Ezek az emberek gyülekezetesdit játszottak.
Jó, ha minden összejövetel előtt föltesszük a következő kérdéseket: Miért jöttem ide? Kész vagyok-e elfogadni, hogy Isten most személyesen hozzám fog szólni? Akarok-e engedelmeskedni annak, amit nekem mond?
Életünkben megreked a tanítás, és nem jut el a gyakorlati megvalósításig. Az Úr kérdése pedig fülünkben cseng: „Miért mondjátok nekem: Uram! Uram!, ha nem teszitek azt, amit mondok?"