Skip to main content

03.03 Öröm, ami terem

„A Szellem gyümölcse pedig: ...öröm..." Galata 5,22

Senki nem talál igazi örömet mindaddig, amíg az Urat meg nem ismerte. De akkor megtapasztalja azt, amit Péter „kimondhatatlan dicsőült öröm"-nek nevez (1Pt 1,8).

Ha a körülmények kedvezők, mindenki örvendezhet, de az az öröm, amely a Szent Szellem egyik gyümölcse, nem a földi körülmények terméke. Forrása az Úrral való kapcsolatunk, és az Ő sok drága ígérete. Ahhoz, hogy a Gyülekezetet meg lehessen fosztani ettől az örömtől, Krisztust kellene megfosztani uralmától.

A keresztyén öröm megfér a szenvedésekkel. Pál összeköti a kettőt, amikor az örömmel viselt hosszútűrésről beszél (Kol 1,11). A tesszalonikai hívők sok zaklatás ellenére a Szent Szellem örömével fogadták be az Igét (1Tesz 1,6). Szentek, akiknek szenvedniük kellett; minden században bizonyságot tettek arról, hogyan adott nekik az Úr „éneket az éjszakában".

Az öröm összefér a fájdalommal is. A hívő ember is könnyeket ejt kedves ismerőse vagy rokona sírjánál, ugyanakkor ott lehet benne az öröm annak tudatában, hogy a szeretett valaki már az Úr színe előtt van.

De nem fér meg az öröm a bűnnel. Valahányszor vétkezik a keresztyén ember, elveszíti az örömét. Csak ha megvallja és elhagyja bűnét, akkor tér vissza az üdvösség öröméletébe.

Az Úr Jézus azt mondta tanítványainak, hogy örüljenek, amikor gyalázzák és üldözik őket, és mindenféle rosszat hazudnak róluk (Mt 5,11-12). És a tanítványok így is tettek! Azt olvassuk róluk, hogy alig néhány év elteltével „örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az Ő nevéért" (Csel 5,41).

Ahogy gyarapodunk az Úr ismeretében, úgy növekszik az örömünk. Először talán csak abban a helyzetben vagyunk, hogy kis bosszúságok, krónikus betegségek és mindennapos kényelmetlenségek közepette örvendezzünk. Isten Szelleme azonban el akar vinni addig, hogy még akkor is lássuk Istent, amikor a körülményeink szinte elviselhetetlenek, és tudjunk örvendezni abban a tudatban, hogy Isten útjai tökéletesek. Akkor jutunk el teljes szellemi érettségre, amikor meg tudjuk érteni Habakuk prófétát: „Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállóban. De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezem szabadító Istenem előtt" (Hab 3,17-18).