„...nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket" 1János 2,27
Ez az Ige első pillantásra problémát állít elénk. Ha nincs szükségünk arra, hogy valaki tanítson bennünket, akkor miért adott a megdicsőült Úr tanítókat, „hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére" (Ef 4,11-12)?
Ahhoz, hogy János szándékát jobban megértsük, talán segít egy kissé, ha ismerjük a levél hátterét. Amikor a levél keletkezett, a gyülekezetben hamis tanítók jártak, az úgynevezett gnosztikusok. Ezek a tévtanítók valamikor komoly hívőknek adták ki magukat, és közösségre jutottak a helyi gyülekezetekkel. De azután különváltak tőlük, hogy téves nézeteiket Krisztus Istenségéről és ember voltáról tovább terjesszék.
Azt állították magukról, hogy magasabb rendű ismereteik vannak, ezért a „gnosztikus" kifejezés is (a görög „gnózis" - „ismeret, megismerés, tudás" szóból). Valószínűleg valami effélét mondtak a keresztyéneknek: „Amitek van, az jó, de nekünk van még kiegészítő igazságunk is. Ki tudunk vezetni titeket ebből az egyszerű tanításból, s új és mélyebb titokba avatunk. Ha felnőttek akartok lenni, akkor szükségetek van a mi tanításunkra..."
János azonban figyelmezteti a hívőket, hogy mindez csalás. Semmi szükségük nincs ezeknek a szélhámosoknak a tanításaira! Mert elnyerték a Szent Szellemet. Övék az igazság Igéje. Egyszer s mindenkorra a keresztyénekre bízatott a hit (Júd 3), és bármi, amit ehhez még hozzá akarnak tenni, hazugság. Keresztyén tanítókra van szükség, hogy az Írást magyarázzák és alkalmazzák, de sohasem szabad abba a bűnbe esniük, hogy a Szentíráson túlmenjenek.
János nem vitatja, hogy a gyülekezetben szükség van tanítókra! Ő maga is ilyen kiváló tanító volt. Viszont ragaszkodik ahhoz az igazsághoz, hogy a legfőbb tekintély a Szent Szellem, Aki Isten népét a Szentírás lapjain keresztül elvezeti a teljes igazsághoz. Minden tanítást a Biblia alapján kell megvizsgálnunk és értékelnünk. Ha egy tanítás valamit hozzá akar tenni a Bibliához, vagy ha nem egyezik meg tanításával, akkor azt el kell vetnünk.