Skip to main content

04.22 Üdvösség elnyerése

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz." Róma 10,9

Ez az újszövetségi igehely két igazságra összpontosít, amelyeket a bukott ember oly nehezen fogad el: - az emberré lételre és a feltámadásra. De ha nem fogadjuk el ezt a két tanítást mindazzal együtt, amit jelentenek, akkor nincs üdvösségünk.

  • Először is szájjal kell vallást tennünk arról, hogy Jézus az Úr, azaz hogy a betlehemi istállóban született gyermek nem más, mint a testben megjelent Isten. Az üdvözítés tervének egészére nézve nélkülözhetetlen az Úr Jézus Istensége.
  • Másodszor, szívből hinnünk kell, hogy Isten őt feltámasztotta a halottaiból. Ez azonban többet jelent, mint a feltámadás puszta tényét. Magában foglalja azt is, hogy az Úr Jézus helyettünk halt meg a kereszten. Ő fizette meg a bűneinkért járó büntetést. Ő szenvedte el Isten haragját, amit nekünk kellett volna elszenvednünk. Azután Isten harmadnapon feltámasztotta, bizonyítékául annak, hogy elfogadta Krisztus áldozatát, mint tökéletes elégtételt a mi bűneinkért.

Ha Őt befogadjuk életünkbe mint Urat és Üdvözítőt - mondja a Biblia -, akkor üdvösséget nyertünk.

De talán azt kérdezi valaki: „Miért beszél itt az Ige először a vallástételről és csak azután a hitről? Hát nem úgy áll a dolog, hogy először hiszünk, és csak azután teszünk vallást?"

A 9. versben Pál az emberré lételt és a feltámadást hangsúlyozza, és utal a történeti sorrendre, amelyben a kettő történt: először az emberré létel, és 33 évvel később a feltámadás.

A következő versben a hitet a vallástétel elé helyezi: „Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk." Itt a sorrend megfelel az újjászületési történésnek. Először bízunk az Üdvözítőben, és megigazulunk. Azután elmegyünk, hogy vallást tegyünk az üdvösségről, amit elnyertünk.

Igeversünk az egyszerűséget és az időtlen frisseséget fejezi ki.

Megj: A "szájjal vallást tenni", mint a megigazulás követelményét úgy kell értenünk, ahogy Jakab 2 elmagyarázza: Jak.2. 17 "Így a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában. 18 De mondhatja valaki: Neked hited van, nekem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a te cselekedetek nélküli hitedet, én pedig megmutatom neked az én cselekedeteimből a hitemet. ". Vagyis nem a cselekedet, hanem a hit az, ami fontos, és amit a cselekedetünk (a megvallás) csak megmutat.