Skip to main content

04.26 Elfogadás viszonzás nélkül

„Az én lábamat nem mosod meg soha!" János 13,8

Az Úr körülkötötte derekát egy vászonkendővel, és vizet öntött egy mosdótálba, hogy megmossa tanítványai lábát. Mikor Péterhez ért, heves és határozott ellenkezéssel találkozott: „Az én lábamat nem mosod meg soha!"

Miéit? Miért nem akarta Péter elfogadni az Úrtól ezt a szeretetteljes szolgálatot? Először is érezhette méltatlan voltát: nem tartotta magát méltónak arra, hogy az Úr kiszolgálja őt. De fennáll az a lehetőség is, hogy Péter magatartására a büszkeség és függetlenség nyomta rá bélyegét. Nem akarta, hogy valaki gondoskodjék róla. Nem akart másokra utalt lenni.

Ugyanez tart vissza sok embert attól, hogy engedjék magukat üdvözíteni. Szeretnék kiérdemelni az üdvösséget, de méltóságukon alulinak tartják azt Isten kegyelméből, ingyen, ajándékként elfogadni. Nem akarnak Istennek adósai lenni. Márpedig „aki túlságosan büszke ahhoz, hogy örökre adósa maradjon Istennek, az sohasem lehet keresztyén" (James S. Stewart).

Tartalmaz azonban ez a vers azok számára is tanítást, akik már hívő keresztyének. Mindnyájan ismerünk olyan hívőket, akik szinte „kényszerű" adakozók. Mindig tesznek valamit másokért. Egész életük szinte kizárólag rokonaik és szomszédaik szolgálásából áll. Adakozásuk és szolgálatkészségük nagy dicséretet érdemel. És mégis "légy van a kenőcskészítő olajában" (Préd 10,1). Ők maguk sohasem akarnak segítséget elfogadni. Megtanultak nagylelkűen adakozni, de nem tanulták meg hálásan elfogadni a szolgálatot. Élvezik annak áldását és örömét, hogy embertársaiknak szolgálnak, de másoktól megtagadják ugyanezt az áldást.

Pál hálásan fogadta a filippibeliek adományait. S köszönetében kifejezésre juttatta velük szemben: „Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy hűségesen kamatozzék az a ti javatokra" (Fil 4,17). Inkább azok megjutalmazására gondolt, mint saját szükségleteire.

„Wescott püspökről beszélik, amit élete végén mondott el, hogy egy nagy hibát követett el. Mert miközben mindig kész volt arra, hogy másoknak a lehetőségeihez képest segítsen, sohasem akarta megengedni, hogy mások tegyenek valamit érte, és ennek következtében hiányzott életéből a kedvességnek és a tökéletességnek egyik eleme. Elmulasztotta megtanulni, hogyan kell elfogadni azokat a jótéteményeket, amelyeket az ember nem tud viszonozni" (J. O. Sanders).

Egy ismeretlen költő találóan így foglalta ezt össze:

Igazán értékelem azokat,
akik szeretetből sokat tudnak adni,
ám még nagylelkűbbnek tartom azt,
aki jó adományt el is tud fogadni!