Skip to main content

04.30 Parancsolat vagy törvényeskedés

„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat." János 14,15

Parancsolat? Az Újszövetségben? Valahányszor az ember meghallja a „parancsolat" szót, rögtön a törvényeskedésre gondol. Pedig a két kifejezés nem azonos jelentésű. Senki nem beszélt többet parancsolatról, mint az Úr Jézus, ugyanakkor senkitől nem állt távolabb a törvényeskedés, mint Tőle.

Mi a törvényeskedés? Noha maga a szó az Újszövetségben nem fordul elő, az embernek azt a szüntelen törekvését írja le, amellyel Isten tetszését igyekszik elnyerni. Alapjelentésében azt a kísérletet fejezi ki, hogy a törvények megtartása által megigazul vagy megszentelődik az ember. Ez a szó tulajdonképpeni jelentése.

Ma azonban más, sokkal tágabb jelentésében használják ezt a szót, mégpedig annak leírására, amit az ember merev, moralizáló szabályoknak tart. Minden kísérletet, amely bizonyos cselekvéseket vagy magatartásmódokat meg nem engedettnek akar besorolni, azonnal a törvényeskedés címkéjével látják el. Sőt, eközben a „törvényeskedés" szót csatabárdként forgatják, hogy vele ledöntsenek szinte minden olyan korlátot és tilalmat, amely a keresztyén magatartásra jellemző.

Mit kell tennie ilyenkor a keresztyén embernek, hogy a „törvényeskedés"-sel kapcsolatos új elképzelések veszélyeit kikerülje?

  • Először is: igaz az, hogy a keresztyén ember felszabadult a törvény alól, de (sietünk hozzátenni), azért nem törvény nélküli! Krisztus törvénye alatt él. Ne úgy cselekedjék, ahogyan neki tetszik, hanem ahogy Krisztusnak tetszik.
  • Másodszor: gondoljuk csak meg, hogy az Újszövetség tele van parancsolatokkal, beleértve tekintélyes számú tilalmat is. A különbség az, hogy ezek a parancsolatok nem törvényként adattak, a velük kapcsolatos büntetéssel együtt, hanem Isten népe számára oktatásként az igazságosságban.
  • Továbbá: vannak dolgok, amelyek talán megengedettek a keresztyén ember számára, de ettől még nem hasznosak. Vagy pedig megvannak ugyan engedve, de foglyul ejthetik őt (1Kor 6,12).
  • Lehet az is, hogy a hívő ember olyat tesz, amivel más hívők kárát idézheti elő. Ebben az esetben jobb, ha nem teszi.
  • Csak azért, mert valaki egy tilalmat „törvényeskedés"-nek nevez, azért az még egyáltalán nem rossz.

Ha keresztyének az addig istenfélőnek és biblikusnak tartott életmódot és magatartást hirtelen „törvényeskedés"-nek bélyegzik, az gyakran annak a jele, hogy ők maguk tartásukat vesztették, belekerültek a korszellem sodrásába. Olyan naivak, hogy azt képzelik, jobban állnak itt, ha sarat dobálnak az ún. „törvényeskedőkre".

A mi biztonságunk viszont abban van, hogy a lehető legszorosabban tartjuk magunkat a Szentíráshoz, és nem kísérletezünk állandóan azzal, hogy miként kerülhetünk közelebb a szakadék széléhez.