Skip to main content

05.04 Szellemi oxigénhiány

„Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." Példabeszédek 14,12

Kétszer is olvashatjuk a Példabeszédek könyvében (14,12 és 16,25), hogy a helyes utat illetőn nem lehet a magunk döntésére hagyatkozni. Amit az ember helyesnek lát, nyomorúságban és ínségben végződik.

A második világháború idején az amerikai haditengerészet vezetősége találó példában mutatta be ezt a tényt a repülőszemélyzetnek. Megkísérelte tudatukba vésni azt, hogyha nagy magasságban repülnek és nem használnak oxigént, akkor már nem bízhatnak saját érzéseikben. Egy pilótát beültettek a kísérleti fülkébe egy asztal mellé, amelyen egy papírlap volt matematikai feladatokkal. Azután a nagy magasság utánzására oxigént vontak ki a kamrából. Amikor a levegő ritkább lett, jelezték a pilótának, hogy elkezdheti a feladatok megoldását. Előzőleg elmondták neki, hogy addig ez még senkinek nem sikerült.

A pilóta gyorsan megoldotta a feladatokat, és bizonyos volt abban, hogy ő lesz az első kivétel. A tételek könnyűnek látszottak, és úgy ítélte, hogy hibátlanul oldotta meg őket.

Amikor azonban ismét oxigént vezettek be a kamrába, a pilóta kijött, és a megoldott példákat kijavították, megdöbbenve látta, hogy a problémák megoldására való képessége veszélyesen csökkent, mert agya nem kapott elegendő oxigént. A lecke természetesen arra szolgált, hogy megmutassa a pilótának, nagy magasságban milyen fontos az oxigén pótlása, ami nélkül már nem bízhatnak saját ítélőképességükben, s így könnyen lezuhanhatnak.

A bűn veszélyesen korlátozta az ember ítélőképességét. Bizonyos afelől, hogy a mennybe vezető út abban áll, ha a legjobbat teszi, ami tőle telik. S ha azt mondják neki, hogy jó cselekedetei által még senki sem üdvözült, akkor bízik abban, hogy ő lesz az első kivétel!

Csakhogy ez nem így van, és ha továbbra is megmarad nála ez a szellemi „oxigénhiány", akkor elvész. Biztonságának és üdvösségének egyetlen alapja az, hogy Isten Igéjében bízzék, s ne a saját ítélőképességében. Ha ezt teszi, akkor megbánja bűneit és elfogadja az Úr Jézus Krisztust Urának és Üdvözítőjének. Mivel Isten Igéje igazság, ezért akik Benne bíznak, azok a helyes úton járnak.