"De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal." 1Korintus 10,10
Az izraeliták zúgolódók voltak a pusztai vándorlás alatt. Panaszkodtak a vízre, a táplálékra. Panaszkodtak a vezetőikre. Mikor Isten mannát adott nekik az égből, hamarosan megunták azt is, és siránkoztak az egyiptomi hagymák, uborkák és fokhagymák után. És noha a pusztában nem volt semmiféle áruház, Isten mégis mindig gondoskodott számukra 40 éven át élelmiszerről, és saruikat nem kellett újjal pótolniuk. Mégis ahelyett, hogy hálásak lettek volna a csodálatos gondoskodásért, gyakran panaszkodtak.
Az idők azóta sem változtak. Az emberek panaszkodnak az időjárás miatt: túl meleg vagy túl hideg, túl nedves vagy túl száraz. Panaszkodnak az eledelre: a mártás csomós, a pirítós megégett. Panaszkodnak a munkájukra, a keresetükre vagy a munkanélküliségre. Panaszkodnak a kormányzatra, az adókra, és egyre több szolgáltatást és kedvezményt követelnek. Bosszankodnak más emberek miatt, autójuk miatt, az éttermi kiszolgálás miatt. Panaszkodnak egészen apró dolgok miatt, szeretnének magasabbak, karcsúbbak, csinosabbak lenni. Akármilyen jó is volt hozzájuk Isten, mégis azt mondják: „Ugyan, mit tett értem az utóbbi időben?"
Hogyan is tud Isten elviselni olyan embereket, mint amilyenek mi vagyunk? Hiszen Ő olyan jó hozzánk, nemcsak a legfontosabb életszükségleteket elégíti ki, hanem még olyan kényelmet is nyújt, amelyben az ő Fiának nem volt része, amikor itt a földön járt. Jó ételeket eszünk, friss vizet iszunk, nagy házakban lakunk, bőségesen van ruházatunk. Van látásunk, hallásunk, étvágyunk, emlékezőtehetségünk, és még sok más ajándékunk, amiket természetesnek tartunk. Mind ez idáig megtartott, vezetett minket, és gondoskodott rólunk. És ami a legtöbb: örök életet ajándékozott nekünk az ő Fiába, a Jézus Krisztusba vetett hit által. És milyen hálát kap mindezért tőlünk? Többnyire nem hall mást, mint siránkozást és sóhajtozást.
Évekkel ezelőtt volt egy barátom Chicagóban, aki arra a kérdésre: „Hogy vagy?" - tudott egy nagyon jó választ: „Bűn volna, ha panaszkodnék." Mindig rá kell gondolnom, ha kísértésbe esem, hogy zúgolódjam. A panaszkodás: bűn. Ellenszere pedig: a hálaadás. Ha végiggondoljuk, hogy mi mindent tett értünk az Úr, akkor világos lesz előttünk: semmi okunk nincs a panaszra!