Skip to main content

"Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan Te, Atyám, énbennem és én Tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél el engem." János 17,21

Az úgynevezett „Főpapi imádság"-ában kétszer könyörög az Úr Jézus azért, hogy az övéi egyek legyenek (21. és 23. v.). Ezzel az egységért való könyörgéssel éltek vissza az ökumenikus mozgalom bibliai megalapozásánál. E mozgalom a - névleg - keresztyén egyházak szervezett nagy egysége. Sajnos, ezt az ökumenikus egységet azáltal érték el, hogy a keresztyénség nagy, alapvető igazságait vagy teljesen feladták, vagy pedig átértelmezték. Malcolm Muggeridge írja: „Korunk nagy iróniája, hogy az ökumenizmus éppen most diadalmaskodik, amikor már szinte semmi sincs, amiről ökumenikusan gondolkodhatnánk. A különböző vallási közösségek azért találnak egymásra oly könnyen, mert - mivel szinte már semmiben sem hisznek - ennek megfelelően szinte semmiben sem különböznek."

Ez lenne hát az egység, amelyért az Úr Jézus a János 17-ben imádkozott? Bizonyos, hogy nem! Szerinte ennek az egységnek oda kell vezetnie, hogy elhiggye a világ, hogy Őt Isten küldte.

Az Úr az általa szándékozott egységet így jellemezte: „ahogyan Te, Atyám, énbennem és én Tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk". És azt is mondta: „Én őbennük, és Te énbennem, hogy tökéletesen egyek legyenek". Milyen egység köti össze az Atyát és a Fiút, amelyben mi is osztozhatunk? Nem az a tény, hogy mindkettő Isten, mert ebben nekünk sohasem lehet részünk. Azt hiszem, az Úr Jézus olyan egységre utal, amely erkölcsi hasonlóságból áll. Imádkozott azért, hogy a hívők egyek legyenek, miközben ebben a világban Isten és Krisztus jellemét juttatják kifejezésre. Ez szentségben, szeretetben, tisztaságban, hosszútűrésben, önuralomban, szelídségben, örömben és nagylelkűségben folytatott életet jelent. Ronald Sider írja „Út a tű fokán át" c. munkájában, hogy ez az egység, amelyért Krisztus imádkozott, abban nyilvánult meg, hogy az első keresztyének készségesen megosztották mindenüket egymással aszerint, amint kinek-kinek szüksége volt rá. Igazi „koinonia", azaz közösségi érzület volt, ami összekötötte őket. Az Úr Jézusnak az az imádsága, hogy követőinek szeretetteljes egysége keltsen a világban oly mély benyomást, hogy a világ elhiggye: Őt az Atya küldte, meghallgatásra talált, legalábbis egyszer! A jeruzsálemi gyülekezetben. Az együttélésnek ez a rendkívüli minősége adott teljhatalmat az apostoli igehirdetésnek (lásd Csel 2,45-47; 4,32-35).

Az ilyen egység ma is mély benyomást keltene a világban. Ha a keresztyének közös bizonyságtétellel magának az Úr Jézusnak az életét sugároznák szerte a világba, ezzel meggyőznék a hitetleneket bűneik felől, és feltámadna bennük a szomjúság az élő víz iránt.