Skip to main content

05.25 Rendezni négyszemközt

„...menj el hozzá, intsd meg négyszemközt…" Máté 18,15b

Valaki mondott vagy tett valamit, amivel minket megsértett vagy megzavart. A Biblia azt parancsolja, hogy menjünk el az illetőhöz, és intsük meg őt négyszemközt. Csakhogy éppen ezt nem szeretnénk megtenni, ez esik nehezünkre.

Így elkezdünk tépelődni a dolog fölött. Újra meg újra végiggondoljuk, mit is tett velünk az illető, és mennyire igazságtalan volt velünk szemben. Ha dolgoznunk kellene, és ahelyett gondolataink a sértés részleteivel foglalkoznak, közben fölmegy a vérnyomásunk. Nem tudunk elaludni, mert újra magunk elé idézzük azt a kellemetlen esetet, és a mérgünk egyre fokozódik. A Biblia pedig azt mondja, hogy menjünk el hozzá, és mondjuk meg neki a hibáját, de mi sokszor gyávák vagyunk ehhez.

Azután azon töprengünk, hogyan tudnánk névtelenül tudomására hozni a sértődésünket. Vagy abban reménykedünk, hogy történik valami, ami megszégyeníti őt helytelen viselkedéséért. De nem történik semmi. Tudjuk, mit kellene tennünk, de félünk az illetővel szemtől szemben elintézni a dolgot

S eközben az egész ügy sokkal többet árt nekünk, mint neki. Mogorva viselkedésünkből az emberek leolvashatják, hogy valami bosszant bennünket. Ha beszédbe elegyednek velünk, nem ügyelünk rájuk. Munkánk is megsínyli, mivel nem tudunk rá összpontosítani. Egész egyszerűen túlságosan szétszórtak vagyunk ahhoz, hogy bármit is igazán jól elvégezzünk. A Biblia pedig egyre azt mondja: „Menj el hozzá, intsd meg négyszemközt". Akaraterőnk teljes összeszedettségével mind ez idáig sikerült elkerülnünk, hogy bárkivel is beszéljünk a dologról. Végül azonban a nyomás elviselhetetlenné válik. Összeroskadunk alatta, és elmondjuk valaki másnak - természetesen csak közös imatémaként. Csakhogy az a másik - ahelyett, hogy sajnálna bennünket - egyszerűen azt mondja: „Miért nem mégy el hozzá, és mondod el neki, hogy megbántott téged?"

Ez megadja a végső lökést! Elhatározzuk, hogy beleharapunk a savanyú almába. Igazat adunk a tanácsnak, és engedelmeskedünk Isten Igéjének azzal, hogy az illetőnek elmondjuk, mit vétett ellenünk. Ő meglepően jól fogadja a dolgot, sajnálatát fejezi ki a történtekért, és bocsánatot kér, s a beszélgetés közös imádsággal ér véget.

Ha elmegyünk, nagy teher esik le a vállunkról. Mindössze önmagunkra haragszunk azért, hogy miért nem engedelmeskedtünk azonnal és közvetlenül a Szentírásnak.