Skip to main content

06.12 Meghökkentő kegyelem

„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az Ő örök dicsőségére..." 1Péter 5,10a

Isten kegyelme az Ő jóakaratának kiáradása azokra, akik ezt nem érdemlik, akik valójában épp az ellenkezőjét érdemlik, de akik bíznak Jézus Krisztusban mint Urukban és Üdvözítőjükben.

Az Isten kegyelméről szóló legismertebb igehelyek közül néhány: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg" (Jn 1,17). „Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által" (Róm 3,24). „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8,9). „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9).

Egyesek úgy dicsőítik Isten kegyelmét, mint legdicsőbb tulajdonságát. Sámuel Davies (1723-1761, amerikai ébredési prédikátor, a Princeton Egyetem egyik megalapítója és elnöke) azt írja például:

Csodák nagy Istene, a Te útaid
tulajdonságaidat mutatják,
kegyelmed irántunk mindennél nagyobb,
az jelenti a legnagyobb csodát!
Ahogyan Te nekünk megbocsátasz,
imánkra az az isteni válasz!

De ki mondhatja meg, hogy Isten egyik tulajdonsága nagyobb, mint a másik?

Isten a kegyelem Istene - mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Krisztus eljövetelével azonban lényének ez a nézőpontja új és egészen sajátos módon vált láthatóvá.

Ha egyszer már megértettünk valamennyit Isten kegyelméből, ezáltal az Ő imádóivá válunk. Ilyen kérdések támadnak bennünk: „Miért éppen engem választott ki? Miért ontotta az Úr Jézus a vérét ilyen méltatlanért, mint amilyen én vagyok? Miért van az, hogy Isten nemcsak a pokoltól mentett meg, hanem megáldott szellemi áldásokkal, és arra rendelt, hogy az örökkévalóságot Vele együtt töltsem el a mennyben?"

Isten azonban azt is akarja, hogy az Ő kegyelme látható legyen életünkben, és kiáradjon mások felé. Azt akarja, hogy másokhoz való viszonyunk jellemzője legyen, beszédünk mindenkor kedves, sóval fűszerezett (Kol 4,6). Mi magunk legyünk szegénnyé, hogy másokat meggazdagítsunk (2Kor 8,9). Tanúsítsunk szeretetet és jóakaratot a megvetett és szeretetre nem méltó emberekkel szemben.