Skip to main content

06.13 Irgalma is maximális

„De Isten, gazdag lévén irgalomban..." Efézus 2,4

Isten irgalmassága az Ő könyörülete, jósága és együttérzése azokkal szemben, akik vétkesek, akik csődöt mondtak, kétségbeesettek vagy nyomorúságban vannak. A Szentírás hangsúlyozza, hogy Isten irgalomban gazdag (Ef 2,4) és szeretete nagy (Zsolt 86,5). Irgalma nagy (1Pt 1,3), oly nagy, hogy az egekig ér (Zsolt 57,10). „Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt" (Zsolt 103,11). Istent „az irgalom Atyjá"-nak nevezi az Ige (2Kor 1,3), olyan valakinek, aki „igen irgalmas és könyörületes" (Jak 5,11). Irgalmának kinyilvánításában előítélet nélküli, mert „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak" (Mt 5,45). Az emberek nem az igazság cselekedetei által üdvözülnek (Tit 3,5), hanem Isten irgalma által (2Móz 33,19; Róm 9,15; Tit 3,5). Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad mindazokon, akik Őt félik (Zsolt 136,1; Lk 140), de akik nem hajlandók a bűnbánatra, azok számára csak e földi életre szól.

Különbség van kegyelem és irgalmasság között. A kegyelemben Isten elhalmoz engem olyan áldásokkal, amelyeket nem érdemlek. Az irgalom pedig azt jelenti, hogy nem sújt azzal a büntetéssel, amelyet tulajdonképpen megérdemlek.

Isten irgalma megkívánja tőlünk azt, hogy szánjuk oda testünket „élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek" (Róm 12,1). Ez a legértelmesebb, legcélszerűbb, és legegészségesebb dolog, amit csak tehetünk.

Isten azt kívánja, hogy egymással szemben irgalmasak legyünk. Az irgalmasak számára jutalmat ígér: „...mert ők irgalmasságot nyernek" (Mt 5,7). Az Úr irgalmasságot kíván inkább, mintsem áldozatot (Mt 9,13), azaz a legnagyobb áldozathozatal is értéktelen, ha nem kapcsolódik hozzá istenfélő élet.

A jó szamaritánus az, aki felebarátjával szemben irgalmasságot tanúsít. Ha enni adunk az éhezőnek, ápoljuk a betegeket, meglátogatjuk az özvegyeket és árvákat, együtt sírunk a sírókkal...

Ha nem használjuk ki az adandó alkalmat, hogy bosszút álljunk azon, aki minket megbántott, vagy ha együttérzésünket mutatjuk ki azokkal szemben, akik kudarcot vallottak.

S miközben szüntelenül előttünk van az, hogy kik vagyunk mi magunk, irgalomért kell esedeznünk önmagunk (Zsid 4,16) és mások számára (Gal 6,16; 1Tim 1,2).

Végül indítsa Isten irgalmassága dicsérő énekre szívünket és ajkunkat:

Nagy irgalomban részesedtem,
Én elveszett, érdemtelen.
Csodálom ezt, hisz gőgös szívem
Vakon nem vágyott rá sosem.
De most mindegyre zeng dalom:
Légy áldva, drága irgalom!