Skip to main content

06.25 Akartam, de ti nem akartátok

„Fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted, fiam, fiam, Absolon!" 2Sámuel 19,1

Absolon apjának, Dávidnak jajveszékelése olyan hívő fájdalmát tükrözi, akik hitre nem jutott rokonaikat siratják, akikért éveken át imádkoztak. Van-e erre a fájdalomra balzsamolaj Gileádban (Jer 8,22)? Hogyan kell az ilyen esetet fogadnunk az Írás szerint?

Nos, először is: sohasem lehetünk egészen bizonyosak abban, hogy valaki valóban Krisztus nélkül halt meg. Hallottunk egy férfi bizonyságtételéről, akit a ló levetett a hátáról, és épp ebben a pillanatban fogadta el Krisztust. „A nyereg és a föld között kért és talált kegyelmet." Egy másik férfi megcsúszott a kötélhágcsón, és megtért, még mielőtt belecsapódott a tengerbe. Ha bármelyikük meghalt volna a balesetkor, senki nem tudta volna, hogy hitben halt meg.

Hisszük, hogy az ember még a kóma állapotában is megtérhet. Orvosi tekintélyek állítják, hogy az ember gyakran még a kóma állapotában is hallja és megérti azt, ami a szobában történik, amit ott mondanak, még ha őmaga már nem tud is beszélni. Pedig, ha az ember hall és ért, miért ne fogadhatná el hittel, határozott döntéssel az Úr Jézust?

De tegyük fel a legrosszabb esetet. Tegyük fel, hogy az illető valójában meg nem tért állapotában hal meg. Milyen legyen ilyenkor a magatartásunk? Ilyenkor egyértelműen Isten oldalán kell állást foglalnunk saját testünkkel és vérünkkel szemben is. Nem Isten tehet arról, ha valaki bűneiben hal meg. Isten mérhetetlen nagy áron utat készített az ember számára, amelyen bűneiből megszabadulhat. Az üdvözítés Isten ingyen ajándéka, teljesen független érdemeinktől vagy vétkességünktől. Ha valaki elutasítja magától az örök életet, akkor mit tehet még Isten? Nem kényszerít oda olyan embereket, akik egyáltalán nem kívánkoztak oda, mert akkor az már nem lenne többé mennyország.

Ha tehát valamelyik szerettünk az örök élet reménysége nélkül hal meg, akkor csak osztozzunk Isten fiának szívfájdalmában, amikor Jeruzsálem fölött sírt: „Akartam..., de ti nem akartátok" (Mt 23,37).

Tudjuk, hogy az egész föld Bírája igaz ítéletet tesz majd (1Móz 18,25). Ő tehát igaz akkor is, amikor kárhoztatja az elveszetteket, ugyanígy, amikor üdvözíti a bűnbánó bűnösöket.