Skip to main content

07.05 Ne oltsd ki!

„A Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg." 1Tesszalonika 5,19-20

A kioltásnál általában a tűzre gondolunk. Kioltjuk a tüzet, ha vizet öntünk rá. Ezáltal egészen kialszik, vagy legalábbis nem terjed tovább.

A Szentírás azonban a Szent Szellemről beszél. Ha emberek Őáltala vezetni engedik magukat, azok buzgók, lángolnak az Úrért, és örömmel szolgálnak Neki. Viszont kioltják a Szent Szellemet, ha elnyomják kijelentését Isten népének gyülekezeteiben.

Pál ezt mondja: „A Szellemet ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg." Abból, hogy a Szellem kioltását a prófétálás megvetésével köti össze, arra következtethetünk, hogy a kioltás főként a helyi gyülekezet összejöveteleivel kapcsolatos.

Kioltjuk a Szellemet, ha megszégyenítjük azt, aki bizonyságot tett Krisztusról, akár imádságban, akár az Ige szolgálatában. Más dolog az építő kritika, és más, ha valakit kritizálunk pusztán a szavak megválasztása vagy lényegtelen részletek miatt, mivel ekkor az a veszély fenyeget, hogy az illetőt elbátortalanítjuk a további nyilvános szolgálattól.

Kioltjuk a Szellemet akkor is, ha az istentiszteleteinket annyira beszorítjuk egy meghatározott keretbe, hogy ezzel szinte kényszerzubbonyt húzunk rá. Ha bizonyos dolgokat imádsággal és a Szent Szellem vezetésével szabályozunk, akkor senki sem tehet észrevételt ellene. De azok a rendelkezések, amelyek pusztán emberi megfontolás eredményei, a Szent Szellemet a néző szerepére ítélik vezetés helyett.

Isten számos kegyelmi ajándékot adott a gyülekezetnek. Különböző időkben különböző ajándékokat használ fel. Az egyik testvérnek talán intő szava van a gyülekezethez. De ha minden nyilvános szolgálat néhány meghatározott testvér kezében összpontosul, akkor a Szent Szellemnek nincs meg az a szabadsága, hogy a szükséges üzenetet a kellő időben közölje. Ilyen módon is ki lehet oltani a Szellemet.

Végül kioltjuk a Szellemet akkor, ha személyes életünkben ellenszegülünk vezetésének és sürgető parancsának. Talán arra indít minket, hogy bizonyos szolgálatot végezzünk el, mi azonban emberektől való félelmünk miatt visszariadunk tőle. Vagy szívünkre helyezi, hogy nyilvánosan imádkozzunk, de félénkségünk miatt csöndben maradunk. Eszünkbe jut egy ének, amely az alkalomhoz nagyon illő lenne, de nincs bennünk bátorság, hogy ajánljuk.

A végeredmény az, hogy a Szellem tüze kialszik; gyülekezeteink elveszítik közvetlenségüket és erejüket, és Krisztus Teste azon a helyen elszegényedik.