Skip to main content

07.21 Ki hordja a terhed?

„Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." 1Péter 5,7

Lehetséges egy hosszú életen át hitben élni úgy, hogy közben sohasem tanuljuk meg gondjainkat az Úrra vetni. Megtanulhatjuk könyv nélkül ezt az igeverset, sőt, prédikálhatunk róla másoknak úgy, hogy eközben nem váltjuk át saját életünkben cselekedetté. Értelmünkkel tudjuk, hogy Isten gondoskodik rólunk, törődik ügyeinkkel, még a legnagyobb nehézségeket is kezébe veheti! Ugyanakkor pedig éjszaka álmatlanul hánykolódunk ágyunkban, gondokat csinálunk magunknak, idegeink felőrlődnek, és a legrosszabbtól tartunk.

Pedig nem kell ennek így lennie! Van egy barátom, akinek több nehézsége és problémája akad, mint amit mi egyáltalán ismerünk. Ha mindezeket egyedül kellene hordoznia, hamarosan súlyos idegbeteg lenne. Mit tesz hát? Nyomorúságait teljes egészében az Úr elé viszi, és ott is hagyja. Feláll térdeiről, bebújik ágyába, talán elzümmög néhány strófát egy evangéliumi énekből, és azután egy szempillantás alatt elalszik.

Egy Bill nevű testvér mondta egyszer LeRoy Eimsnek: „LeRoy, vigasztalást találtam az 1Péter 5,7-ben. Rájöttem, hogy vagy én hordozom életemben a terheket, vagy az Úr Jézus. Elhatároztam, hogy Őrá vetem őket."

Eims elhatározta, hogy ő is megkísérli ezt. Ezt írta: „Fölmentem a szobámba, és imádkozni kezdtem. Amennyire csak tőlem tellett, megpróbáltam azt tenni, amit Bill mondott. Már hónapok óta valami súlyosan megfeküdte a gyomromat. És most szó szerint éreztem, hogyan oldódik fel bennem az a valami. Megtapasztaltam Isten szabadítását. Nem, a probléma nem tűnt el, mindmáig megvan. De a teher eltűnt. Többé nincsenek álmatlan éjszakáim, és nem sírom álomba magamat. Vidám lélekkel és hálás szívvel tudok becsületesen szembenézni a terhekkel."

Isten arra biztat engem,
hogy Reá vessem minden terhem,
s bizalommal tegyem kezébe
nehézséget, s életem!
S én mit teszek?
A váratlan jött bajok láttán
elvesztem mind bizalmamat,
s magam cipelem gondomat!
Pedig a Megváltó nekünk is mondja:
Ne erőlködj a lehetetlenen,
ne cipeld a problémáidat,
tedd hittel mind a kezembe,
és megnyugszol az én igám alatt!