Skip to main content

08.11 Te kinek a bolondja vagy?"

„Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt" 2Korintus 5,13

Isten hadseregében szokatlan katonák is vannak, és gyakran éppen ezek aratják a legnagyobb győzelmeket. Az Úr követésében sokszor nem mindennapi a magatartásuk. Eredeti megoldásokat alkalmaznak, ahelyett, hogy a hagyományosakhoz tartanák magukat. Mindig éppen azt mondják és teszik, amit a legkevésbé várnánk tőlük. Megszegik a nyelv szabályait, valamint a prédikálásét és a tanításét is, mégis nagy nyereséget jelentenek Isten országa számára. Gyakran felrázzák hallgatóságukat, s ezért nem felejtik el őket.

Ezek az irreguláris harcosok a gyötrelem állandó forrását jelentik a megállapodott hagyománytisztelők számára, akik a kultúra szabályainak megsértésétől elborzadnak. Más keresztyének megpróbálják megváltoztatni, egy kissé „normálisabbá" tenni őket - a tüzet kioltani! De ezek a próbálkozások általában kudarcra vannak ítélve.

Nehéz elképzelnünk, pedig így volt, hogy a mi Urunk is különcnek látszott kortársai előtt. „Olyan odaadással szentelte magát munkájának, hogy gyakran még enni sem volt ideje. Anyja és testvérei haza akarták hívni, mert azt hitték, hogy lassanként elveszti józan értelmét. Azt mondták róla: »Magán kívül van.« Pedig az Úr Jézus volt az egészséges és értelmes, nem pedig fivérei" (W. Mackintosh Mackay).

Nyilvánvaló, hogy egyesek Pálnak is szemére vetették, hogy nem egészen normális. A szemrehányásra ezt felelte: „Ha révületbe estünk, Istenért történt" (2Kor 5,13).

Közülünk néhányan hallottak Istennek arról az „irreguláris" harcosáról, aki szendvicsemberként kettős plakáttal járt-kelt. Az elöl levő plakáton az volt olvasható: „Bolond vagyok, Krisztusért." A hátsón pedig: „Te kinek a bolondja vagy?"

Legtöbbünkkel az a probléma, hogy túlságosan is középszerűek vagyunk ahhoz, hogy a társadalomban valamit is meg tudjunk mozdítani Isten ügyében. Valaki ezt így fejezte ki: „Meghagyjuk magunkban a középszerűséget. Olyanok vagyunk, mint Péter, aki a bíróság épületén kívül állt, ahol Krisztust elítélték, és egyszerűen csak »melegedett«."

Rowland Hill (1744-1833), a nagy londoni prédikátor, eredeti ember volt, éppen így C. T. Studd és Billy Bray (1794-1868, cornwali prédikátor) is. Ugyanígy W. P. Nicholson, az ír evangélista. Vajon másoknak kellett volna lenniük? Nem, mert ha meggondoljuk, hogy Isten jól fel tudta őket használni, akkor inkább azt kívánjuk, hogy mi is hasonlóbbak legyünk hozzájuk. „Ezerszer többet ér az eredetiség, mint a hatástalan megszokottság. Az első szeretet talán olykor sajátosan fejeződik ki, de hála Istennek, áldásosan. És közülünk némelyek - sajnos elveszítették ezt" (Fred Mitchell).