„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." Máté 18,20
Amikor az Úr Jézus ezeket a szavakat mondta, olyan gyülekezeti összejövetelre utalt, amely azért jött létre, hogy egyik bűnben élő, és bűnbánatra nem hajlandó tagjával beszéljen. Minden más kísérlet, amellyel a bűnöst jobb belátásra igyekeztek bírni, csődöt mondott, úgyhogy végül az ügye a gyülekezet elé került. S ha még ezután sem hajlandó bűneit megbánni, akkor ki kell zárni a gyülekezet közösségéből. Az Úr Jézus megígérte, hogy jelen lesz az ilyen összejöveteleken, amelyeken a gyülekezeti fegyelem kérdése kerül szóba.
Ennek az Igének azonban nyilván van tágabb alkalmazása is. Igaz az Úr ígérete mindazokra az esetekre, ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az Ő nevében. Az „Ő nevében összegyülekezni" azt jelenti: keresztyén gyülekezetként összejönni. Az Ő nevében cselekedni. Azt jelenti, hogy Őhozzá, mint az egyetlen vonzási ponthoz az első keresztyének gyakorlatának megfelelően összegyűlni, és részt venni „az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádságban" (lásd Csel 2,42). Azt jelenti: Krisztus a középpont! (lásd Zsolt 50,5; 1Móz 49,10).
Ahol a hívők ily módon összegyülekeznek az Úr Jézus köré, ott ígérete szerint Ő jelen van. De valaki azt kérdezheti: „Hát nincs jelen az Úr Jézus mindenütt?" „Mint mindenütt jelenlevő, Isten nincs egy időben minden helyen jelen?" Nos, erre a válasz természetesen az, hogy „Igen". De Ő azt ígéri, hogy egészen különleges módon van jelen ott, ahol a szentek az Ő nevében összegyülekeznek.
„...ott vagyok közöttük." Önmagában véve ez a legerősebb érv amellett, hogy miért látogassuk hűségesen a helyi gyülekezet összejöveteleit. Az Úr Jézus ott különleges módon van jelen. Gyakran talán nem is vagyunk tudatában az Ő megígért jelenlétének. Ilyenkor ezt a tényt hitben, az Ő ígéretére támaszkodva kell megragadnunk. De vannak más idők, amikor rendkívüli módon kijelenti magát. Amikor a menny szinte érzékelhetően mélyen lehajlik, amikor valamennyi szív az Ige érezhető hatása alatt meghajlik. Amikor az Úrnak dicsősége oly mértékben tölti be a helyet, hogy a résztvevőket, félő tisztelet fogja el, és kicsordul a könnyük, amikor szívünk ég bennünk.
E szent látogatások idejét előre nem tudjuk. Váratlanul jönnek. És ha ilyenkor nem vagyunk jelen, akkor elszalasztjuk őket. Ilyenkor a veszteségünket Tamáséhoz hasonlíthatjuk. Ő nem volt jelen, amikor a feltámadott és megdicsőült Úr Jézus megjelent a tanítványoknak (Jn 20,24). Ez a dicsőség egyetlenszerű pillanata volt.
Ha valóban hisszük, hogy Krisztus jelen van, valahányszor az Ő nevében egybegyülekezünk, akkor még fontosabb a számunkra, hogy egyetlen alkalmat se mulasszunk el! Legföljebb a halál, vagy halálos betegség akadályozná meg jelenlétünket.