„De a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken." 1Korintus 14,19
A téma itt természetesen a nyelveken szólás gyakorlata, megfelelő magyarázó nélkül a gyülekezeti összejövetelen. Pál elveti ezt a gyakorlatot. Kardoskodik amellett, hogy amit mondanak, annak érthetőnek kell lennie, különben senkit sem épít.
De lehet ezt az igeverset tágabb értelemben is alkalmazni. Ha szólunk, elég hangosan kell beszélnünk, hogy mindenki meghallhassa, különben akár idegen nyelven is beszélhetnénk. Csaknem minden gyülekezeti összejövetelen vannak nagyothallók. Számukra igen kínos, ha az előadó olyan halkan beszél, hogy nem tudják követni gondolatmenetét. Mivel a szeretet másokra gondol, s nem önmagára, az előadó elég nagy hangerővel szóljon, hogy mindnyájan meghallhassák, amit mond.
A szeretet olyan egyszerű szavakat használ, amelyeket az átlagember is megért. Nagyszerű üzenetünk van, a világ leghatalmasabb üzenete. Fontos, hogy az emberek ezt az üzenetet meghallják és megértsék. Ha bonyolult, érthetetlen szakkifejezéseket használunk, ezzel semmivé tesszük saját szándékunk megvalósulását.
Egy igehirdető a Távol-Keletre utazott, hogy ott az embereknek Igével szolgáljon, és természetesen tolmácsot is vitt magával. Üzenetének első mondata így hangzott: „Minden gondolkodást két kategóriára lehet felosztani - egy konkrét és egy absztrakt kategóriára." A tolmács végignézett a közönségen, csupa öreg nagymama és kicsiny gyermek, és a következőképpen fordított: „A messzi Amerikából jöttem hozzátok azért, hogy beszéljek nektek valamit az Úr Jézusról." Úgy mondják, hogy ettől a pillanattól kezdve az igehirdetést kétszeresen fordították (először angolról a hallgatók nyelvére, illetve hogy az igehirdetést az egyszerű hallgatók is megértsék).
(Az egyik keresztyén folyóirat legutóbbi számában ilyen kifejezéseket találtam, mint: „egy transzhisztorikus kategória normatív dátuma", „egy olyan munka, amely nem eklektikus, hanem egzisztenciálisan revelálódik", „vertikális tudatkontinuum", „az affirmáció kánoni nyelve", „a klasszikus kauzalitás, a mérhetőség extrém határain belül".) Sajnálom azokat a szegény embereket, akiktől elvárják, hogy megküzdjenek az ilyen vallásos bikkfanyelvvel! Isten óvjon minket azoktól, akik fellengző módon, véget nem érő mondatokkal - nem mondanak semmit!
Azt mondják, hogy az átlagos rádió- és tévéprogramokat az általános iskolai végzettségű emberekhez igazítják. Ez példaképül szolgálhat azoknak a keresztyéneknek, akik a megmentés üzenetével el akarják érni a világot. Egyszerűvé és világossá kell tennünk a jó hírt: „KRISZTUS BEFOGADJA AZ ELVESZETT BŰNÖSÖKET". Többet ér, ha csak ezt az öt szót érthetően kimondjuk, mintha 10 000 szót mondunk olyan nyelven, amit senki sem ért.