„Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához," János 20,17
Az egyik igen kedvelt gyermekdal így hangzik: "Amikor ezt a csodálatos régi történetet olvasom, arra gondolok, hogy amikor az Úr Jézus itt élt az emberek között, kicsiny gyermekeket is elhívott nyájának bárányai közé: bárcsak én is köztük lehettem volna." Nyilván alig akad köztünk olyan, akinek élete egyik vagy másik időpontjában ne lett volna ilyen vágya. Ilyenkor arra gondolunk, milyen szép is lett volna a személyes közösséget élvezni Isten Fiával az Ő földi szolgálata idején.
Csakhogy világosan kell látnunk, hogy sokkal jobb, ha ma úgy ismerjük meg Őt, ahogyan a Szent Szellem által az Ige segítségével nekünk kijelenti magát. Nem szenvedünk hátrányt a tanítványokkal szemben, ellenkezőleg, nagyobb kiváltságaink vannak, mint nekik voltak. Gondoljuk csak végig: Máté, Márk, Lukács és János saját szemével látta az Úr Jézust. Mi azonban mind a négy evangélista szemével láthatjuk Őt. És hogy még egy lépéssel tovább menjünk, nekünk az Újszövetségben tökéletesebb kijelentésünk van az Úr Jézusról, mint amilyen a földön bármelyik tanítványának is osztályrészül jutott.
Más értelemben is kiváltságosabbak vagyunk, mint az Úr Jézus kortársai. Amikor Názáretben tömeg vette Őt körül, szükségszerűen az egyik emberhez közelebb volt, mint a másikhoz. A jeruzsálemi felházban János a keblére hajthatta fejét, míg a többi tanítvány különböző távolságra hevert az asztalnál. Mindez most egészen másként van. A Megváltó egyenlő közelségben van minden hívőhöz. Sőt, nemcsak velünk van, hanem bennünk él.
Amikor Mária találkozott a feltámadott Úrral, úgy akarta Őt megragadni, mint azelőtt. Nem akarta fizikai, testi jelenlétét elveszíteni. Az Úr azonban azt mondta neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához" (Jn 20,17). Ezzel gyakorlatilag azt fejezte ki: „Mária, ne ragaszkodj hozzám földi, fizikai módon. Ha majd fölmentem az Atyához, eljön a földre a Szent Szellem. Az Ő szolgálata által tökéletesebben, világosabban, meghittebben ismersz majd engem, jobban, mint itt e földön valaha is ismertél."
A végkövetkeztetés tehát ez: a kívánság helyett, hogy bárcsak együtt lehettünk volna az Úr Jézussal földi szolgálata idején, inkább vegyük tudomásul nagy örömmel, hogy sokkal jobb most Hozzá tartoznunk, és az Ő jelenlétében élnünk.