Skip to main content

09.03 Bőségesebben

"De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt egy ember által, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra." Róma 5,15

A Róma 5,15-21-ben Pál szembeállítja egymással a történelem, ill. üdvtörténet két első személyét Ádámot és Krisztust. Ádám az első teremtésnél az első volt: Krisztus az új teremtésnél az első, a fő. Ádám a természeti ember volt, Krisztus a szellemi. Ebben az igeszakaszban Pál apostol háromszor is használja a „bőségesebben" szót, hogy ezzel is hangsúlyozza: az áldás, amely Krisztus cselekedetéből fakad, végtelenül nagyobb, mint a veszteség, amit Ádám bűne okozott. Ezzel azt mondja, hogy Ádám gyermekei Krisztusban több áldást nyernek, mint amennyit atyjuk eljátszott. A hívőknek Krisztusban többjük van, mint lett volna Ádámban, ha nem vétkezik.

Tegyük fel egy pillanatra, mi lenne, ha Ádám nem vétkezett volna, ha feleségével együtt elhatározták volna, hogy Istennek engedelmeskednek, és nem esznek a tiltott gyümölcsből. Milyen következménye lett volna ennek életükre nézve? Amennyire tudjuk, korlátlan ideig éltek volna az Éden kertjében. Jutalmuk hosszú élet lett volna a földön, és ugyanez állt volna utódaikra is.

Ők is meghatározatlan ideig élhettek volna Édenben, amíg bűntelenek maradnak. Nem haltak volna meg.

Az ártatlanságnak ebben az állapotában azonban semmi eshetőségük nem lett volna arra, hogy valaha is a mennybe jutnak. Nem kapták volna meg az ígéretet, hogy a Szent Szellem bennük fog lakozni, és el fognak pecsételtetni általa. Sohasem lettek volna Isten örökösei, és Jézus Krisztus örököstársai. Sohasem lett volna meg az a reménységük, hogy Isten Fiának képére átformálódnak. És szüntelenül fennállt volna az a lehetőség, hogy egyszer mégiscsak vétkeznek, és ezzel eljátsszák azokat a földi áldásokat, amelyeket az Éden kertjében élveztek.

Gondoljuk most végig mindezzel szemben azt a helyzetet, amit Jézus Krisztus megváltó műve által számunkra szerzett. Általa megáldattunk minden szellemi áldással. A szerető Isten elfogadott minket, mint akik Krisztusban tökéletesek, megváltottak, kiengeszteltek, bűnbocsánattal megajándékozottak, megigazultak, megszenteltettek, megdicsőültek vagyunk, és Krisztus Testének tagjaivá lettünk. A Szent Szellem lakik bennünk, elpecsételt minket, és Ő a mi örökségünk záloga. Mindörökre el vagyunk rejtve Krisztusban. Isten gyermekei vagyunk, örökösei, és Jézus Krisztus örököstársai. Oly közel vagyunk Istenhez, és oly kedvesek vagyunk előtte, mint tulajdon szeretett Fia. Ez természetesen emberi gondolat, amely azt ismerte föl, hogy Isten bűnbocsátó kegyelme minden értelmet felülhalad, és az emberi engedetlenséget ő tette jóvá!