Skip to main content

09.15 Reménység=bizonyosság

Reménység egyenlő bizonyosság

„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete, a nekünk adatott Szent Szellem által." Róma 5,5

A keresztyének szóhasználatában bizonyos fogalmaknak olykor más az értelmük, mint a köznapi nyelvben. Ezek egyike a „reménykedni".

Világi értelemben reménykedni többnyire azt jelenti, előre örülni valaminek, ami még nem látható. Ha valakinek például súlyos anyagi gondjai vannak, akkor azt mondhatja: „Remélem, hogy azért minden rendbe jön." De egyáltalán nem bizonyos abban, hogy ez így is lesz. Reménysége talán nem is más, mint vágyálom. Pál mondja a Róma 8,24-ben: „Az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység, hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?" Mindenesetre minden reménységnek a jövővel van dolga.

Ami a keresztyén reménységet minden más reménységtől megkülönbözteti, az, hogy Isten Igéjének ígéretein alapszik, és ezért teljesen bizonyos. „Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya" (Zsid 6,19). Woodring mondja: „A reménység olyan hit, amely rábízza magát Isten Igéjére, és abban a biztonságban él, hogy amit Isten megígért vagy előre megmondott, be is következik." John White ezt írja: „Észre fogják venni, hogy a reménységet a »bizonyosság« értelmében használom. A Szentírásban a reménység a jövőbeni eseményekre vonatkozik, amelyek bekövetkeznek, függetlenül attól, hogy mi jön. Nem ábránd, amely ideiglenesen megjavítja kedélyünket, és arra késztet, hogy tovább haladjunk vak és kikerülhetetlen sorsunk beteljesedése felé. A reménység minden keresztyén élet alapja. A végső valóságot ábrázolja ki."

Mivel a hívő ember reménysége Isten ígéretein alapul, ezért sohasem szégyeníthet meg vagy okozhat csalódást. Woodring mondja: „Az a reménység, amely Isten ígéretén alapul, az Ő hűségére támaszkodik, és nem csalódhat."

A keresztyén reménység jó reménység. A mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, szeretnek bennünket, és „kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg" bennünket (2Tesz 2,16).

Boldog reménységnek is nevezi a Szentírás, különösen az Úr visszajövetelével kapcsolatosan: „...mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését" (Tit 2,13).

Végül pedig „élő reménység": „...nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre" (1Pt 1,3).

A reménység képessé teszi a keresztyéneket arra, hogy szinte véget érni nem akaró várakozás, fáradozás, üldözés, sőt mártíromság közepette is kitartsanak. Mert a keresztyén ember tudja, hogy az ilyen élmények csak tűszúrások az eljövendő dicsőséghez képest.