Skip to main content

09.22 Örökké

„Származása visszanyúlik a hajdankorba, a távoli múltba." Mikeás 5,1

Ha már az idő rövidsége is megrendítő igazság, mennyivel inkább az az örökkévalóság végtelen volta. Nyelvünkben kevés szó van, amit oly nehéz megérteni, mint a „végtelen", „örökkévalóság" szavakat. Hogy valami fogalmunk legyen róluk, arra kell gondolnunk, amikor a világ még nem volt megteremtve, amikor még angyalok sem voltak, amikor még senki és semmi nem létezett, egyedül csak Isten. Menj egyre csak vissza, vissza egyre távolabbi múltba, vissza a kezdet nélküli kezdetbe, vissza, vissza és megint csak vissza. Isten mindig volt!

Vándoroljanak azután gondolataink a jövőbe, az eljövendő időbe, amikor majd elmúlik ez a föld. Előre, előre, előre, egyre messzebb, egyre tovább, tovább, a végtelenbe...

És akkor, ha az értelem tiltakozni látszik a számára kiszabott szűk határok ellen, akkor gondoljunk arra, hogy mi magunk is örökké fogunk élni. Mindig és mindig. Végtelen élet. Örökkévalóság!

Rowland Dixon Edwards a következőképpen próbálta leírni az örökkévalóságot: „Egy óceánjáró fedélzetén egy gyűszűre fonalat kötünk, leeresztjük a tengerbe, majd felhúzzuk, tele az óceán sós vízével. Ez lehet a képe annak az időnek, amely az örökkévalóság óceánjából kivétetik."

Az ember csak akkor igazán bölcs, ha számításba veszi azt a lenyűgöző tényt, hogy ez az élet csak egy homokszemecske az örökkévalóság határtalan tengerpartján. Egész pályafutását nézze ebben a világosságban.

A milánói székesegyháznak három egymás melletti ajtaja van. Az első fölött egy rózsakoszorú van bevésve, ezzel a felírással: „Mindez csak egy pillanatra tetszik nekünk." A harmadik ajtó kereszttel van megkoronázva, ezzel a felirattal: „Mindez csak egy pillanatig szomorít meg bennünket." A középső ajtó fölött található az intés: „Csak az a fontos, ami örök."

Mint keresztyéneknek föltétlenül szembe kell néznünk az örökkévalóság tényével. Föltétlenül számot kell vetnünk annak megrendítő valóságával, és életünket aszerint kell berendeznünk. És ha azután előrehaladunk életünk útján, sajátos fény tűnik fel a szemünkben, és sajátos elszántság lesz a szívünkben, mert terveink nem érnek véget az időben.