Skip to main content

10.07 A cél előtt

"Testvéreim, én nem gondalom magamról, hogy már elértem." Filippi 3,13

Pál apostol nem gondolta önmagáról, hogy már a célnál lenne, és ezt mi se gondoljuk önmagunkról. Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy önmagunkon is munkálkodjunk. Liu Sha-csi mondta: „Az emberek tekintsék önmagukat mindig olyan lényeknek, mint akiknek szükségük van a megváltozásra, és mint akik képesek is a változásra. Sohase tartsák magukat változhatatlannak, tökéletesnek vagy megjavíthatatlannak... Különben teljesen képtelenek a megváltozásra."

A nehézséget az okozza, hogy többnyire tiltakozunk a magunk megváltozása ellen. Mindig azon fáradozunk, hogy mások változzanak meg. Egyes tulajdonságaik bosszantanak bennünket, és azt kívánjuk, bárcsak végre megváltoznának. Közben elfelejtkezünk arról, hogy nekünk magunknak is vannak kellemetlen tulajdonságaink, sőt, talán még büszkék is vagyunk ezekre. Ki akarjuk szedni felebarátaink szeméből a szálkát, ugyanakkor csodáljuk a magunk szemében a gerendát. Mások hibáit és gyöngeségeit undorítónak tartjuk, a magunkéit viszont egyenesen szeretetre méltónak gondoljuk.

De miből tudjuk meg egyáltalán, hogy milyen változások szükségesek nálunk? Ha Isten Igéjét mint tükröt tartjuk magunk elé! Olvassuk az Igét, és közben elgondolkozunk rajta, akkor meglátjuk, tulajdonképpen milyeneknek is kellene lennünk, és azt is, hogy milyen messze vagyunk ettől a mértéktől. Ha tehát a Biblia megítéli azt a magatartást, amelyben vétkesek vagyunk, nézzünk bátran szembe ezzel a ténnyel, és határozzuk el, hogy teszünk valamit ellene.

Egy másik út annak megtudására, hogy miben nem olyan a magatartásunk, amilyennek az Úr Jézus szeretné, ha figyelmesen odahallgatunk arra, amit rokonaink és barátaink mondanak. Olykor csak igen rejtett utalásokkal, mintegy virágnyelven közlik véleményüket, máskor viszont kereken kimondják, úgyszólván fejünkhöz vágják az igazságot. De akár leplezve, akár nyíltan mondják meg nekünk, mindenképpen figyelnünk kell megjegyzéseik tartalmára, és hálásan meg kell szívlelnünk.

Nagyon jó gyakorlat szerető, pozitív kritikát mondani barátoknak, mert igazi barát egyrészt elfogadja a kritikát, másrészt helyreigazítás által segít.

Szomorú tény, hogy vannak, akik egész életen át súlyos csapást jelentenek mások számára a gyülekezetben, otthon és a társadalomban, csak azért, mert senki nem vállalkozott arra, hogy ezt szeretettel megmondja nekik, vagy pedig azért, mert ők sohasem voltak készek megváltozni.

Ha nem sajnáljuk az időt és fáradságot, hogy elgondolkozzunk mindazon, amivel másokat bántunk, és ha utána megtesszük a pozitív lépéseket annak érdekében, hogy az ilyen magatartást elkerüljük, akkor biztos, hogy olyan emberré válunk, akivel kellemesebb az együttélés.