„Ha gyalogosokkal futva is kifáradsz, hogyan fogsz lovakkal versenyezni, ha csak nyugodt földön érzed biztonságban magadat, mit csinálsz a Jordán sűrűjében?" Jeremiás 12,5
Nagyon alkalmas ez az igevers arra, hogy elgondolkoztasson, ha engedünk a kísértésnek és gyorsan, könnyen feladjuk a harcot, már a kis nehézségekkel sem birkózunk meg, hogyan várhatjuk el, hogy a nagyokban megálljuk a helyünket? Ha az élet könnyű ütései alatt is összeroskadunk, hogyan viseljük majd el a súlyos pörölycsapásokat?
Tudunk keresztyénekről, akik duzzogva félreállnak, ha valaki megsértette őket. Mások rezignáltan elfordulnak, mivel valaki bírálta őket. És ismét mások mélységesen megsértődve visszavonulnak, ha a gyülekezet az ő tanácsaira javaslataikat nem fogadta el.
Vannak, akik időleges, csekély testi szenvedés közepette úgy jajveszékelnek, mintha vége volna a világnak. Ilyenkor megkérdezhetjük, mit tennének, ha valóban súlyos betegség érné őket. Ha egy üzletember a mindennapos problémákkal sem boldogul, nem valószínű, hogy a nagy nehézségeket kibírja.
Mindnyájunknak szüksége van bizonyos mértékű szívósságra. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy legyünk kemények vagy érzéketlenek, hanem legyünk képesek a csapások alatt meghajolni. Rugalmasoknak kell lennünk, hogy ismét felálljunk, és továbbmenjünk.
Talán még ma hirtelen egy válság elé kerülünk. Ebben a pillanatban az óriásinak és legyőzhetetlennek látszik. Hajlandók lennénk mindent odavágni. És mégis, mához egy évre az egész dolog nem látszik olyan fontosnak. Ilyen pillanatunkban mondjuk el a Zsoltárossal: „Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom" (Zsolt 18,30).
A Zsidókhoz írt levél szerzője érdekes dolgot mond el azok számára, akiket kitartásra szólít fel: „A bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a vérig" (Zsid 12,4). Más szavakkal: a legnagyobb árat, ti. a mártíromságot még nem fizettétek meg. S ha a keresztyén ember már attól is összeomlik, ha egy tányér összetörik, a kiscica nem jön haza, vagy egy baráti kapcsolata csalódással végződik, mit fog tenni, ha majd arról lesz szó, hogy meg kell halnia az Úrért?
Közülünk a legtöbben már régen feladtuk volna, ha mindig az érzéseinkre hallgattunk volna. Csakhogy a hit harcát nem lehet egyszerűen feladni. Újra meg újra talpra kell állnunk, le kell vernünk a port magunkról, és mennünk kell tovább, szembeszállva a konfliktusokkal. S ha kicsiny dolgokban győzni tudunk, akkor a nagyobb harcokat is megnyerjük.