„Ugyan, ki az közületek, aki, ha kenyeret kér a fia, követ ad neki?" Máté 7,9
Erre a kérdésre természetesen az a válasz: senki. Normális körülmények között nincs apa, aki követ adna fiának kenyér helyett.
A szomorú csak az, hogy mi olykor mégis köveket kínálunk embertársainknak. Mély szellemi-lelki nyomorúságban lévő emberek fordulnak hozzánk. Talán észre sem vesszük, mi a szomorúságuk valódi oka. Vagy felszínes közhellyel elbocsátjuk őket, ahelyett, hogy az Úr Jézusról beszélnénk nekik.
E. Stanley Jones mond el egy ilyen történetet, amit ő maga élt át (nagy embernek kell lennie annak, aki nyilvánosságra tudja hozni személyes csődjét). „Amikor az indiai kongresszus tagjai újonnan szerzett hatalmukban befolyásukat oly gyakran a maguk hasznára fordították, és nem az ország javára, ez felülhaladta azt a mértéket, amit Javaharlal Nehru el tudott viselni. Azt fontolgatta magában, hogy lemond miniszterelnöki tisztéről, és elvonul valahová messzire, hogy belső egyensúlyát visszanyerje. Ez idő tájt meglátogattam, és a beszélgetésünk végén adtam neki egy üvegcsét tele tablettákkal, amelyek gabonából készültek, és minden elképzelhető vitamint tartalmaztak. Köszönettel vette át az üvegcsét, de azt tette hozzá: »Problémáim nem testi jellegűek.« Ezzel azt akarta mondani, hogy szellemi nehézségei vannak. Isten kegyelméről kellett volna neki szólnom, de én csak tablettákat kínáltam. Kenyeret kért, én pedig követ adtam... Tudtam, hogy ismerem a választ, de nem tudtam, hogyan közöljem vele. Féltem, hogy így túlságosan is közel kerülök ehhez a nagy emberhez. Pedig emlékeznem kellett volna a Sat Tal Ashram falára írt mondásra. »Nincs a világnak olyan pontja, ahol Jézus Krisztus ne lenne a helyén.« De én nem mondtam semmit. Sok minden volt, ami meggondolásra késztetett, és a bizonytalanság győzött.
Vitamintablettákat adtam neki, pedig tulajdonképpen Isten kegyelmére lett volna szüksége - a kegyelemre és erőre, amely meggyógyította volna szívét. És akkor elmondhatta volna: »Szívem meggyógyult. És most már bátran szembenézek a világ megoldhatatlannak látszó problémáival. Kész vagyok rá.«"
Attól tartok, közülünk többeknek nagyon is ismerős dr. Jonesnak ez az élménye. Mi is találkozunk olyan emberekkel, akik mély belső nyomorúságban vergődnek. Elejtenek néhány szót, amelyek kitárják előttünk az ajtót úgy, hogy Jézus Krisztussal szolgálhatnánk nekik. Csakhogy mi gyakran nem élünk az alkalommal. Gyorsan valamilyen tapaszt teszünk lelki-szellemi sebükre, vagy gyorsan témát váltunk, és valami jelentéktelen dologról kezdünk beszélni.
- Uram, segíts nekem, hogy minden alkalmat megragadjak, amikor Rólad bizonyságot tehetek, add, hogy minden kinyílt ajtót felhasználjak! Segíts, hogy legyőzzem bizonytalanságomat, és a kegyelem kenyerét osztogassam akkor, amikor lehet.