Skip to main content

11.05 Lelkiismeret

„Tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet." 1Timóteus 1,19

A lelkiismeret belső ellenőrzés, amit Isten az emberbe helyezett, hogy a helyes magatartást jóváhagyja, és ami rossz, az ellen tiltakozzék. Mikor Ádám és Éva vétkezett, a lelkiismeretük elítélte őket, és hirtelen észrevették, hogy mezítelenek.

Ahogyan az ember természetének többi területét, a lelkiismeretét is érintette a bűnnek az életbe való belépése, úgyhogy az nem mindig reagál megbízhatóan. Az a régi mondás: „Engedd magadat a lelkiismereted által vezetni", nem olyan szabály, amelyben föltétel nélkül bízhatunk. Mégis, a legromlottabb emberben is olykor jelt ad a lelkiismeret.

Amikor az ember megtér, lelkiismerete megtisztul Jézus Krisztus vére által (Zsid 9,14). Ez azt jelenti, hogy: „Szíve megtisztul a gonosz lelkiismerettől" (lásd Zsid 10,22), mert tudja, hogy bűneinek kérdése egyszer s mindenkorra el van rendezve Krisztus váltságműve által. Lelkiismerete nem kárhoztatja többé.

Attól kezdve a hívő arra törekszik, hogy lelkiismerete mind Isten, mind emberek előtt tiszta és jó legyen (lásd Csel 26,16; 1Tim 1,5.19; Zsid 13,18; 1Pt 3,16). Tiszta lelkiismeretet kíván magának (lásd 1Tim 3,9).

A hívő ember lelkiismeretét a Szent Szellemnek kell érintenie Isten Igéjének a segítségével. Ily módon az emberben egyre növekvő érzékenység fejlődik ki a keresztyén magatartás bizonytalan területeivel kapcsolatban is.

Azoknak a hívőknek, akik rendkívül pontosak és aggályoskodók olyan dolgokban, amelyek önmagukban sem nem jók, sem nem rosszak, gyönge a lelkiismeretük. Ha ennek ellenére olyasmit tesznek, amit ők maguk rossznak tartanak, ezzel bűnt követnek el (lásd Róm 14,23), és beszennyezik a lelkiismeretüket (lásd 1Kor 8,7).

A lelkiismeret olyan, mint a gumiszalag. Minél jobban kihúzzák, annál többet veszít rugalmasságából. Így aztán a lelkiismeretet érzéketlenné is lehet tenni. Az ember a saját helytelen magatartását képes oly sok jó érvvel alátámasztani, hogy végül a lelkiismerete azt mondja, amit ő hallani akar.

A hitetleneknek lehet megbélyegzett a lelkiismeretük is (lásd 1Tim 4,2), azaz olyan, mintha tüzes vassal kiégették volna. Ha újra meg újra elnémítják lelkiismeretük szavát, végül olyan állapothoz érkeznek el, amelyben már teljesen érzéketlenné váltak. Teljesen eltompultak, és már nem fáj nekik, ha vétkeztek (lásd Ef 4,19).

Pedig Isten felelőssé teszi az embert azért, amit a lelkiismeretével cselekszik. Istentől kapott képességeinkkel nem élhetünk vissza büntetlenül!