Skip to main content

11.22 Elfogadni és adni

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem..." 1Korintus 13,1

Amikor a fiatal szoprán énekesnő első ízben szerepelt az opera színpadán, egyik kritikusa azt írta róla, hogy kiváló hangja még jobb lett volna, ha egyszer már szerelmes lett volna. Fölfedezte, hogy hiányzott belőle a szeretet. Éneke nyilvánvalóan technikailag tökéletes volt, de hiányzott belőle a melegség.

Mi is végigjárhatjuk az életet, és megtarthatunk minden szabályt. Lehetünk becsületesek, megbízhatóak, igazságosak, nagyvonalúak, energikusak és alázatosak. Mindezek azonban nem pótolhatják a szeretet hiányát.

Sokunknak nehezére esik kitalálni, hogy miként adjanak vagy fogadjanak el szeretetet. Nemrég olvastam egy híres emberről, „aki valóban mindent tudott, csak egyet nem: kifejezni szeretetét az iránt, akit igazán szeretett".

John White írja „Imádkozó emberek" c. könyvében: „Sok éven át féltem attól, hogy szeretni fognak. Az nem jelentett gondot számomra, hogy mások iránt szeretetet tanúsítsak (vagy legalábbis azt, amit szeretetnek tartottam), de nagyon nem jól éreztem magam, amikor bárki, legyen az férfi, nő vagy gyermek, túl sok kedvességet mutatott irántam. Családunkban sohasem tanultuk meg, hogyan kell a szeretettel bánni. Nem volt gyakorlatunk abban, hogy kimutassuk vagy elfogadjuk a szeretetet. Ezen nem azt értem, hogy nem szerettük egymást, vagy hogy egyáltalán nem találtunk alkalmat arra, hogy ezt megmutassuk. Csak éppen túlságosan merevek voltunk ezen a téren. Aztán amikor 19 évesen bevonultam, és indultam a frontra, apám valami egészen váratlan dolgot cselekedett. Átölelt és megcsókolt. Mintha villám csapott volna belém. Nem tudtam, hogy most mit mondjak vagy tegyek. Számomra ez nagyon kínos volt, míg apámnak nagyon szomorú dolog lehetett."

Egy napon azután John White-nak volt egy gondolata: Krisztus állt előtte, és feléje nyújtotta átszegezett kezét. Először tehetetlen volt, és nem tudta, hogyan fogadja el azt. De azután így imádkozott: „Ó, Uram, szeretném megragadni kezedet. De nem tudom."

„A csendben, ami ezt követte, eltöltött az a bizonyosság, hogy az a védőfal, amelyet magam körül építettem, lassanként leomlik, és megtanulhatom én is, milyen az, amikor Jézus Krisztus szeretete átölel és eltölt."

Ha mi is ilyen védőfalat emeltünk magunk köré, amely megakadályozza, hogy felénk és tőlünk szeretet áradjon, akkor engednünk kell, hogy az Úr lerontsa ezt a falat, és megszabadítson attól a félelemtől, amely hideg keresztyénekké tett bennünket.