„Ha Efraim megszólalt, mindenki rettegett, naggyá lett Izráelben. De vétkezett Baállal, ezért halál vár reá." Hóseás 13,1
Hatalmas erő és tekintély sugárzik az igaz ember szavaiból. Amikor szól, hatással van mások életére. Szavainak súlya van. Úgy tekintenek rá, mint akinek kijár a tisztelet és az engedelmesség.
De ha ugyanez az ember elbukik, akkor elveszít minden másokra gyakorolt pozitív befolyást. Az emberek nem fordulnak hozzá tanácsért. És ha mégis megkísérelné, hogy tanácsot adjon, megtörténhet, hogy keserűen azt mondják: „Orvos, segíts magadon!" vagy: „Ugyan, vedd ki először a gerendát a magad szeméből, és azután majd kiveheted a szálkát az én szememből."
Ez csak jobban aláhúzza, hogy mennyire fontos az életben a következetes bizonyságtétel. Fontos a jó kezdet, de ez nem elég. Ha a továbbiakban nem vagyunk éberek, akkor a korábbi napok világosságát könnyen felváltja a szégyenteljes élet homálya.
„Ha Efraim megszólalt, mindenki rettegett." Ehhez fűzi hozzá Williams a kommentárjában: „Mikor Efraim még Istennel járt, mint Józsué napjaiban, akkor teljhatalommal szólt, és az emberek reszkettek szavától, méltóság és erő jellemezte helyzetét. Csakhogy bálványimádó lett, és így szellemileg meghalt.... A keresztyén embernek is addig van erkölcsi ereje és méltósága, amíg szívében kizárólag Krisztus uralkodik."
Ugyanerre példa Gedeon is. Az Úr volt ezzel a hatalmas, bátor férfival. Mindössze 300 vitézzel legyőzött egy 135 000 főből álló midiánita sereget. Sőt, amikor Izráel népe királlyá akarta koronázni, elutasította, és ez bölcs dolog volt, mert fölismerte, hogy egyedül az Úr lehet a király!
Amikor azonban ragyogó győzelmeket vívott ki, és sikeresen megállt számos nagy kísértés között, végül egy jelentéktelen kis ügyön elbotlott. Megkérte katonáit, adják át neki az arany fülbevalókat, amelyeket az izmaelitáktól zsákmányoltak. És ezekből a fülbevalókból papi ruhát (efódot) készített magának, amely Izráel népe számára bálványkép, Gedeon és családja számára pedig csapdává lett.
Természetesen tudjuk, hogy valahányszor csődöt mondtunk, mindannyiszor Isten elé járulhatunk, megvallhatjuk Neki bűneinket, és bocsánatot találunk Nála. Tudjuk, hogy képessé tehet bennünket arra, hogy az eltékozolt időt pótoljuk. De senki sem tagadhatja, hogy jobb kikerülni a bukást, mint abból újra meggyógyulni. Jobb, ha nem engedjük, hogy Krisztusról való bizonyságtételünk darabokra törjön, mintha a tört cserepeket később újra összeragasztjuk. Andrew Bonar édesapja szokta mondogatni fiának: „Fiam, imádkozzál azért, hogy mindketten ki tudjunk tartani mindvégig!" Mi is így imádkozzunk azért, hogy futásunkat örömmel végezzük el egészen a célig.