Skip to main content

A hídkezelő

Volt egyszer egy ember, aki egy kisvárosban a folyó felvonóhídját kezelte. A hídon vonatsín haladt át, és a hídkezelő feladata az volt, hogy amikor nem jött vonat, felvonva tartsa a hidat, hogy a hajók áthaladhassanak alatta. Amikor vonat közeledett, meg kellett fújnia a sípját, és leengedni a hidat.

Egy napsütéses szombat reggelen a férfi magával vitte hétéves kisfiát a munkahelyére. A kisfiú ugrándozhatott a folyóparton, kavicsokat kacsáztathatott a vízen, pillangókat kergethetett, vagy akár halat is megpróbálhatott fogni.

Kevéssel dél előtt egy személyvonatnak kellett áthaladnia a hídon. A férfi megtette az előkészületeket a híd leeresztésére, hogy a vonat biztonságban áthaladhasson a folyó fölött. Ahogy végignézett a hídon, észrevette, hogy valaki - egy kisgyerek - valahogy átmászott a híd mellett levő védőkorláton, és éppen azon a helyen játszott, ahová a híd le fog csukódni. Ahogy jobban megnézte, rémülettel ismerte fel, hogy a kisgyerek az ő fia. Kétségbeesetten kiáltotta fia nevét, de a közeledő vonat zaja elnyomta kiáltásait. Tudta, hogy nagyon gyorsan kell döntenie. Ha most leereszti a hidat, a fia meghal. Ha viszont nem teszi, a vonat utasai halnak meg, amikor a vonat a folyóba zuhan. Alig volt ideje gondolkodni.

Fájdalmas üvöltéssel előretolta a kart, hogy leeressze a hidat, ahogy a vonat odaérkezett. A fia azonnal meghalt. És ahogy a vonat elhaladt, az emberek mosolyogva integettek a hídkezelő bódéjában lehajtott fejjel álló ember felé, mit sem sejtve arról, mi történt.

Hát nem ezt tette értünk Isten?
"Mert Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jn 3.16