Harry Ironside három év alatt kadétból kapitánnyá lépett elő az Üdvhadseregben, de állandóan gyötörte az a gondolat, hogy visszacsúszott, és elveszítheti az üdvösségét. Úgy gondolta, ahhoz, hogy megtartsa az üdvösséget, el kell jutnia egy olyan pontra, amikor már nem vétkezik. Szenzációs történeteket hallott emberektől, akik azt állították, hogy elérték a szentséget, és életük teljesen bűntől mentes volt. Ő is akarta ezt a szentséget.
Harry imádkozott a bűntelen életért, és törekedett rá, egyre keményebben dolgozva, megfosztva magát a legapróbb örömöktől is, azzal a meggyőződéssel, hogy ezáltal jobban biztosíthatja helyét a Mennyben. Ám a szentség, amelyet keresett, elillant előle. A tökéletességre való törekvés elviselhetetlen terhe alatt Harry kimerülten roskadt le. Amikor kilépett az Üdvhadseregből, és bejelentkezett egy szanatóriumba, 19 éves volt.
H. A. Ironside korán megértette a megtérés fontosságát. Ám teljes testi és lelki összeomlásra volt szüksége ahhoz, hogy felismerje: Jézus ment meg minket, és nem mi magunk. Csak miután felismerte ezt az alapvető igazságot, kezdődhetett el valódi szolgálata, ami végül 50 év erőteljes prédikálást, tanítást és a teljes Biblia anyagát lefedő 34 igemagyarázó könyv megírását jelentette. Írásai közé tartozik egy egyszerű megfogalmazása annak az igazságnak, amit majdnem élete árán fedezett fel.
A Krisztus és... egy torz evangélium, ami nem az evangélium. Krisztus az és nélkül a bűnösök reménysége és a szent bizodalma... Jézus nemcsak szükséges, hanem elégséges is.
Jézus feltétel nélküli szeretetet nyújt. Olyan szeretetet, amit nem lehet megvásárolni vagy eladni, megnyerni vagy elveszíteni. Nem lehet kiérdemelni, sem rászolgálni. Egyedül Isten az üdvösségünk forrása. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,8-9).