Skip to main content

Hazai levél

A kisvonat zakatolva futott az éjszakában a hegyek között. Iszonyatos zsúfoltságban szorongtam anyám mellett, és azon töprengtem, hogy elmondjam-e neki, ami a szívemet nyomja. Tübingenben várt rám, ahol teológiát tanultam, s most együtt utaztunk hazafelé. Végül összeszedtem a bátorságomat.

- Anyám, bevallom neked, hogy elvesztettem örömömet a Biblia tanulmányozásában. Annyi felfoghatatlan és nehéz dolgot találok benne. Rengeteg az ellentmondás, a kibogozhatatlan állítás, ami ezt a könyvet igazán élvezhetetlenné teszi a modern ember számára. Anyám mosolyogva válaszolt.

- Ennek az az oka, hogy rosszul olvasod a Bibliát. -Kissé megbántódva felhorkantam, úgy hogy egy mellettem ülő férfi csodálkozva leeresztette az újságját.

- Miért, hát hogy olvassam? Olvasom az eredeti héber és görög szöveget, olvasok hozzá kommentárokat, hallgatom az előadásokat… Anyám megnyugtatóan karomra tette a kezét.

- Hadd mondjak egy példát neked. Emlékszel, hogy a háború alatt majdnem két évig megszakítás nélkül a fronton voltál, és egyáltalán nem kaptál szabadságot? S egy napon levelet kaptunk tőled, amit abban írtál azóta sem felejtettem el: “Leveleitekben állandóan élelmiszerjegyekről, tartalékolásról, sorbanállásról irtok. Nem értem az egészet. Minden annyira megváltozott nálatok?” Aztán következett az a mondat, ami engem mélyen megindított: “Mióta és mennyire vagyok távol tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?!”

Bólintottam.
- Persze nagyon jól emlékszem rá. De mi köze ennek a Bibliához?

- Nézd – folytatta anyám -, te nem azt írtad annak idején, hogy édesanyám levelei élvezhetetlenek nekem, a modern embernek. Azt sem írtad, hogy anyám leveleiben értelmetlen és ellentmondásos dolgok vannak. Egyszerűen annyit írtál: “Mióta és mennyire vagyok távol tőletek, hogy a hazai leveleket már meg sem értem?!”

Kezdett derengeni, hogy mire gondol. Figyelmesen hallgattam tovább.

- A Biblia is levél, édes fiam. Az élő Isten levele az örökkévaló hazából – neked címezve. Ha te ezt a levelet már nem tudod megérteni, akkor ne a levélben keresd a hibát, hanem magadban. Azt kell mondanod: Milyen messze kerültem mennyei Atyámtól, hogy a levelét már nem tudom felfogni! Bele akarok igazán mélyedni, és könyörögni fogok Szent Szelleméért, hogy a hazai levelet ismét megérthessem.

Ettől kezdve hallgattunk, amíg a vonat be nem futott Urachba. De anyám tanácsát többé nem felejtettem el. Megmutatta nekem a Bibliához visszavezető utat.

Wilhelm Busch