Jézus szamara
A fiatal szamár – aki Jézus Krisztust bevitte Jeruzsálembe a hátán – nagyon boldogan ébredt a csodálatos esemény másnapján. Soha azelőtt nem érzett még ilyen gyönyörűséget és büszkeséget. Besétált a városba, és látott néhány embert az egyik kútnál.
„Odamegyek, biztosan fel fognak ismerni, hogy én vagyok az a szamár, aki Jézust vitte.” – gondolta. De rá se hederítettek. Csak egymással beszélgettek, és merték a vizet.
Erre a szamár elkezdett ugrálni, hogy felhívja magára a figyelmet, de végül rácsaptak a farára és elzavarták. „Hogy tehettek ilyet ezek az emberek! Tegnap még a ruháikat is a lábam elé dobták.” – morgolódott magában a szamár.
Ezért fogta magát és elment a közeli piactérre, ahol tegnap nagyon nagy volt a tömeg, gondolta, hogy majd biztosan fel fogják ismerni. De ott is ugyanaz történt, mint a kútnál. Rá sem hederítettek. „Hogy lehet ez? Tegnap még pálmaágakat is lengettek, most még egy jó szót sem kapok!” – motyogta magában a szamár. Végül csalódottan hazaballagott és értetlenkedett, hogy miért nem ismerte meg senki.
Otthon elmesélte az anyjának, hogy mi történt, aki szelíd hangon rögtön leteremtette a fiatal szamarat. „Ne légy balga! Nem veszed észre, hogy Jézus Krisztus nélkül te csak egy egyszerű szamár vagy?”
Mint a szamár, amelyiken Jézus bevonult Jeruzsálembe, mi is akkor érezzük a legteljesebbnek az életünket, amikor Jézus Krisztust szolgálhatjuk. Nélküle az erőfeszítéseink, semmit sem érnek. Amikor azonban Jézus Krisztust emeljük fel, már nem vagyunk hétköznapi emberek, hanem kulcsfontosságú szerepünk van Isten tervében, amellyel meg akarja menteni a világot.