Skip to main content

Szellemi háború 1. - Harc az elmédért

Amikor tanítunk, akkor igazából valamilyen várakozáson felüli tekintélye van annak, amit mondunk. Valahogy várakozáson felül a helyénvaló az, amit mondunk. Nekem semmi közöm hozzá, az üzenet a fontos. A tanításunk azért olyan erős, mert az igazságot mondjuk.

Nem tudom, hogy volt-e már úgy, hogy tanítanod kellett, beszélni közönség előtt, valamilyen célt el kellett érni azzal a beszéddel, vagy bármilyen szándékot véghez kellett vinni, és nem mindig érezted magad egységesnek, nem mindig érezted az integritásodat, mert nem is volt. Sokszor azért, mert olyan dolgokról kellett beszélned, amiben vagy nem voltál biztos, vagy biztos voltál benne, hogy nem igaz. :-)

Az integritás, az egység, a tekintély a szavakra akkor jön, amikor az, amit mondasz, megfelel a tényeknek. Ahogy a Gondolkodás forradalma c. anyagot állítom össze, olyan, az életünket alapvetően megragadó és a helyére zökkentő kategóriákat találtam, és raktam egymás mellé, hogy engem is meglepett. Ezen gondolkoztam, hogy hogyan lehet ilyen merész dolgokat állítani? Hogyan lehet ilyen mélyen hozzányúlni egy ember életéhez - a sajátomhoz, a tiédhez -, és azt mondani: rendben, ha egy picit mozdíthatok rajta, mint egy jó csontkovács, akkor a helyére kerül és jó lesz. Közben erre jöttem rá, hogy mindaz, amiről beszélünk, az megfelel a tényeknek.

Mindaz, amiről beszélünk, az megfelel a tapasztalati tényeknek, ami minden emberé, mert ebben a valóságban, ebben a környezetben él, amely őt körülveszi; illetve a saját belső valóságában, amely egyszerűen ellentmondást nem tűrően tesz bizonyságot amellett, hogy ez így van.

Lehet, hogy még nem néztél szembe vele, de ez így van. Az élet valósága ez, és számtalan kérdéssel csak nem néztél szembe, csomó kérdésre csak olyan választ adtál, amit a kultúrádból örököltél, soha nem hoztál igazi döntést afelől, hogy hogyan akarsz élni, és most itt van az ideje, hogy a lábadra állj, és felnőtt felelős emberként elkezd azt az életet élni, amit te választasz magadnak. Csak ez a választás álljon két lábbal a földön.

A döntés, amit hozol, alapuljon olyan tényeken, amelyek megfelelnek a valóságnak, és utána élj úgy, ahogy akarsz. Nem fogsz akarni másképp élni, mint ahogy józanul érdemes. Úgyhogy a Gondolkodás forradalma következik. Ebben a sorozatban a mindennapi ember számára könnyen emészthető, megtapasztalt, nagyon valós tényezőkkel fogjuk kezdeni, és majd csak később megyünk mélyebbre.

Most itt olyan témáról beszélünk, amely a gondolkodásunk egyik legfontosabb befolyásoló tényezője. Szellemi háborúról beszélünk, a harcról, amely az elmédért folyik. Folyik egy csata minden nap, minden percben az agyadért olyan módszerekkel, olyan trükkökkel, amelyeket vagy felismersz, de tehetetlen vagy ellenük, vagy fel sem ismersz. Ez a „gyönyörű" benne.

Olyan háborúról beszélünk, amelynek a legnagyobb ereje abban van, hogy tagadja a létezését, és ilyen módon szabadon tevékenykedhet körülöttünk, bennünk, mert elmulasztjuk az ellenállást, elmulasztjuk a felelősségünket, elmulasztjuk a döntéseket sokszor. Minden ember felelős, csak aki nem vállalja, az átadta az irányítást másnak. Ilyen egyszerű. Mi szeretnénk visszakapni azt.

Eféz 6:10-12 Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.

Azért ez merész, nem? „Modern ember vagyok, gondolkodó, realista. A valóságban élek. Isten? Az még elmegy. Ördög? Tollas a hátam? Szerinted hány éves vagyok? Szerinted hiszek még a mesékben?"

Nem tudom, hogy hívő vagy-e vagy sem, igazából nem számít. Amikor a Bibliáról beszélünk, akkor mi nem egy vallásról, nem a mi hitünkről beszélünk. Kit érdekel a mi hitünk? Az egyetlen alapja - az egyetlen jog, hogy kinyissuk a szánkat - az lehet, hogy a valóságról beszélünk. A valóság pedig az, ami, attól függetlenül, hogy te vagy én mit hiszünk róla. Ezt érted?

Az embernek szabadsága van arra, hogy szabadon gondolkozzon. Te azt gondolsz, amit csak akarsz. Te képzelheted azt, hogy buggyantott tojás vagy, de attól az még nem válik valósággá, legfeljebb a te szubjektív valóságod alakul egy picit, és a te belső érzéseid, a te belső viszonyulásaid - el tudom képzelni, hogy egy buggyantott tojásnyi énképpel - átalakulnának egy bizonyos szinten. Hidd el azonban, hogy a valóságosan létező környezeted, amit úgy hívunk, hogy valóság, az egyáltalán nem változna meg attól, hogy te mit gondolsz róla.

Jób könyvében van egy példa. Elifáz mondja: „Tégy valami rosszat, üss meg, lőj lábon, és nézd meg, hogy a felhők változnak-e tőle! Most adj nekem egy ajándékot, add el a vagyonodat, és oszd szét a szegények között, ments meg néhány embert egy égő házból, és nézz föl, hogy a felhők változnak-e!" Változnak? Nem! Semmit.

Létezik olyan, amit úgy hívunk, hogy objektív valóság. Az objektív szó azt jelenti, hogy a mi szemlélődésünktől függetlenül létezik, és a mi szemlélődésünk nem befolyásolja a létét és a létének a természetét. Ezért mondjuk, hogy objektív. Létezik egy másik valóság. Azt úgy hívjuk, hogy szubjektív valóság. Ez az a kép, ami benned létrejött a ténylegesen létező valóságról. A kettő nem feltétlenül fedi egymást. Lehet közöttük eltérés. Te gondolhatsz valamit igaznak, ami nem az, de kételkedhetsz valamiben teljes szívedből, teljes erődből, de attól az még nem szűnik meg létezni.

Láttad-e már a kínai nagy falat élőben? A kínai nagy fal létezik? Igen, létezik. Ha nem láttad még a helyszínen, simán kételkedhetsz benne. Gondolhatod, hogy ez egy világméretű összeesküvés, egy dezinformációs propagandának az eredménye, foto-shopban csinálták a fotókat, és hihetnéd, gondolhatnád, hogy ez nincs így.

A te hited nem változtatja meg a valóságot. Bár tudom, hogy van egy modern filozófia, egy modern gondolkodás, amely ennek az ellenkezőjét próbálja mondani. Létezik egy olyan fogalom - talán a New Age világában -, hogy teremtő hit. Ez azt mondja, hogy valójában az objektív valóság a szemlélőtől függ.

A szemlélő elvárása a valósággal kapcsolatban meghatározza a valóságot, és a baj nem az, hogy a valóság túl nehéz, túl könyörtelen, túl nagy, hanem az, hogy mi nem bírunk másképp gondolkozni. Ha mi mind azt tudnánk gondolni, hogy a kínai nagy fal nem létezik - de nem tudjuk, ebben kell még fejlődnünk -, akkor a kínai nagy fal megszűnne létezni. Hallottad már ezt a filozófiát?

Tetszik ez a filozófia? Van, akinek ez tetszik, de miért? Azért, mert isteni hatalmat ígér. Mert azt mondja: te vagy a teremtő. Azt mondja, hogy csak meg kell szabadulnod az elméd korlátaitól, és ahogy levetkőzöd azt a korlátolt gondolkodást, ahol a fal az fal, ahol a villamos az villamos, ahol a gravitáció az gravitáció, és ha tényleg hittel le tudnád vetkőzni, akkor a valóság engedne neked, fejet hajtana, és azzá válna, aminek te hiszed. Jó ez?

Nekem is tetszik, tényleg, de nem választhatunk magunknak világképet a tetszésünk vagy a nemtetszésünk alapján. Tudok mondani még ennél vadabb dolgokat is, amik nekem tetszenek, de a helyzet az, hogy a tapasztalati tények, több milliárd embernek a napról napra megismétlődő tapasztalatai semmilyen szinten nem támasztják alá ezt a filozófiát.

Mondom így: ha úgy döntesz, hogy ez alapján a filozófia alapján fogod menedzselni az életedet és ez alapján fogsz élni, akkor egy nagyon kockázatos vállalkozásba kezdesz. Olyanba, amelynek a sikerlehetősége egy ezreléknél kisebb. Érted-e ezt a gondolkodást? Egy vállalkozásban egy ezrelék sikerességbe mennyi pénzt tesznek? Zérót! Egyetlen normálisan gondolkodó ember sem rak bele egy fityinget sem. Te pedig feltennéd egy ezrelékre az életedet? Tudom, hogy igen, mert amúgy reménytelenségben élsz, mert amúgy semmi nincs.

Egy ezrelék is több a semminél, ezt én tudom. Én emlékszem rá, amikor eljutottam oda, hogy nincs semmi. Mindaz, amit a világ ígért, mindaz, amit elértem, mert elértem, mindaz, amit megtanultam, mert megtanultam, semmit nem ér. Semmit! Semmit nem hozott abból, amit én életnek hittem és hívtam. „Ha valaki adna csak egy ezrelék esélyt, hogy ebből a csapdából ki lehessen szabadulni, én ezt kipróbálnám."

Úgyhogy értem ezt a vágyat, (ne sértődj meg) értem ezt az elkeseredést: valaminek lennie kell, az életnek többről kell szólnia. Figyelj! Attól, hogy a világ titokban tartotta előlünk a megoldást, a választ, attól az még létezik, és egyáltalán nem reménytelen - és figyelj! - nem egy ezrelék esélye van a sikerre, hanem minden tapasztalati tény, minden dolog, amit megéltél az életben, összhangban van azzal a válasszal, amit itt tanítunk és képviselünk. Mindegyik! Ha úgy tűnik, hogy nem, akkor az csak félreértés, akkor csak elkommunikáltunk egymás mellett. Minden fedésben van, mint ahogy egyik tenyér fedi a másikat. Úgyhogy, kit érdekel az én hitem?

Egyetlenegy dolog lenne szabad, hogy érdekeljen: mi a valóság? Tényleg megváltoznak a tények attól, hogy te mást hiszel róluk? Tényleg? Tudsz így élni? A holnapi problémádat meg tudod így változtatni?

Ne érts félre, tudom, hogy amikor hiszek valamiben, akkor az egy dolgot nagyon is befolyásol. Engem! Az én tetteimet, az én következetességemet, az én fókuszomat, az én céltudatosságomat. Engem - aki igenis megváltoztathatok dolgokat az életemben - új vágányra állít, megerősít egy irányban és tényleg megváltoznak dolgok, de ennek semmi köze nincs ahhoz a filozófiához, amit a Titok vagy a Mi a csudát tudunk a világról c. film népszerűsít, mert az nem erről beszél. Az arról beszél, hogy az objektív tények metafizikailag - a létük formájában - változnak meg az elvárásainktól.

Mi a helyzet az ördöggel? Az első gondolatom az, hogy ha én diverziós munkát akarnék végezni az ellenség vonalai mögött, ha én úgy szeretnék tevékenykedni, hogy ne vegyenek észre, és ilyen módon sokáig ne támadjanak, sokáig szabad kézzel végezhessem a munkámat, akkor megpróbálnék nem csak titokban maradni, hanem megpróbálnék teljesen titokban maradni. Olyan módon, hogy a létezésemről ne is tudjanak.

Amikor a II. világháborúban az angolok létrehoztak egy titkos szervezetet, akkor azt nem úgy hozták létre, hogy bejelentették a híradóban, vagy az újságban megírták, hogy kommandós alakulatok jönnek létre, amelyeket ledobnak ejtőernyővel a frontvonalak mögé, és ott fognak szabotázs akciókat és különféle szervezési tevékenységeket végrehajtani, hanem magát a létét is titokban tartották és tagadták ezeknek az alakulatoknak. Nem csak arról volt szó, hogy amikor ledobják őket, akkor ne találják meg, hanem ne is keressék őket, mert ilyenek nincsenek.

Az egyik fő stratégiája az ördögnek az, hogy ő nem is létezik. Legalábbis a közelmúltig ez volt a fő stratégiája.

Nagyon röviden vázolom a képet. Ha nem vagy hívő, akkor az első kihívás számodra az, hogy létezik-e természetfeletti. Ha el tudod fogadni, hogy igen, akkor a második kihívás az, hogy milyen a természetfeletti természete. Ha picit utánanézel apologetikai szinten - ami gyakorlatilag a hit védelmét, a hit jogi-, történelmi bizonyítását jelenti, azt, hogy hogyan lehet józanésszel megbizonyosodni arról, hogy mi van a természetfelettiben, hogy mindez igaz-e, megfelel-e a tényeknek -, akkor azt fogod látni, hogy a valóságunknak kell, hogy legyen egy végső oka.

Ez egy egyszerű tapasztalati tény. Ok-okozati összefüggésben élünk. Minden okozatnak oka van, és két alternatíva van. Az egyik az, hogy vagy van egy végtelen lánc, azaz minden okozatnak van egy oka, minden ok egyben okozat is, és ez a lánc végtelen. Azaz nincs vége. Ez az egyik alternatíva. Ha ez így van, akkor valójában nem tudhatunk semmit, mert tudni annyit jelent, hogy eljutni a végső okhoz. Ha ez így van, akkor hiába beszélünk, csak együnk-igyunk, akkor biztos bizonytalanságban élhetünk.

A másik lehetőség az, hogy mindannak, ami most létezik, téged beleértve, van egy végső oka. Azaz ok-okozati láncnál eljutunk egy olyan végső okhoz, amely után már nincs több. Ez a két alternatíva van. Ennek a végső oknak, ha nézzük a világunkat, legalább olyan minőségűnek kell lennie, mint amilyen minőséget látunk, és legalább olyan mennyiségűnek kell lennie, mint amilyen mennyiségű kategóriát látunk.

A kauzalitás elve azt mondja ki, hogy minden okozat minőségileg alacsonyabb szintű és mennyiségileg kisebb, mint az oka, vagy egyenlő azzal, ez a maximum. Viszont a veszteség miatt, amit megtapasztalunk, az egyenlőség sem működik, mert akkor létezne a perpetuum mobile.  (Ha ki tudod találni, beszéljünk róla. Tudunk belőle egy kis üzletet csinálni. :-)) Ha a perpetuum mobile nincs meg, akkor a kauzalitás tétele még áll, és ez azt jelenti, hogy az ok minőségileg egy szinten vagy magasabb szinten, mennyiségileg egy szinten vagy magasabb szinten kell, hogy legyen, mint az okozat.

Azaz, ha nézel erre a világra, akkor egy olyan mennyiségű végső okra kell számítanod, amely végtelen. Miért? Mert a világunkban felismerjük a végtelent. Tehát egy végtelen végső okot keresünk. És azt gondolom, hogy a legmagasabb minőségi kategória a személyesség. Tapasztalatilag találkoztál-e már bonyolultabb dologgal, mint a személyes emberrel? Nem. Úgyhogy ennyinek legalább lennie kell. Tehát a végső ok legalább végtelen, és legalább személyes kell, hogy legyen. Isten. Kell, hogy legyen Isten.

Bamba arccal ránézel erre a világra, és azt kéne mondanod: ejha, valahol kell, hogy legyen egy isten! Vagy lehetsz teljesen irracionális és mondhatod azt: „Bár itt rend van, bár összefüggések vannak, bár olyan bonyolultság van, amit még megérteni sem bírok, bár olyan nagyság van, amit felfogni sem vagyok képes, de ez biztos a semmiből állt elő! Így szoktam céget is alapítani! Elmegyek egy üres telekre, és várom, hogy ott legyen a gyáram. Nagyon hiszek benne. Ma nem jött össze, holnap visszamegyek." :-) Normális vagy? Nem vagy az! Nem is csinálod valószínűleg, vagy ha igen, akkor ápolnak valahol. Ilyet tudod, hogy hol lehet csinálni? Előadótermekben. Ott lehet. Filmet is lehet róla csinálni simán, és az emberek imádják. Csak élni nem lehet ez alapján!

Ha józanul megnézed a valóságunk tényeit, akkor kell, hogy legyen Isten. Figyelj! Várjál! Ha van Isten, egy végtelen személyes lény, Aki - erre kell, hogy jussunk - létrehozta mindazt, ami van, akkor miért olyan nehéz elképzelni, hogy ebben a természetfeletti valóságban további személyes lények is léteznek?

Miért olyan nehéz elhinni, miután megteremtette Isten az embert, aki személyes, miért ne teremtett volna az Ő szférájában, a természetfelettiben hasonló lényeket? Ha nekik is szabad akaratuk van, akkor miért ne történhetett volna meg, hogy közülük néhányan elkezdik a saját útjukat járni? Aztán Isten angyalokról átnevezi őket ördögöknek, ami ellenséget jelent. A szó ennyit jelent: ellenség, lázadó. Olyan nehéz ez? Olyan nagy ugrás? Nem olyan nagy ugrás ez.

Ott kezdtük, hogy nem tollas a hátam, de nem is kell, hogy tollas legyen ahhoz, hogy ebben hinni tudjak. Mert ha a valóságunknak egy személyes végső oka kell legyen, Aki Isten, és ha a Biblia - amit az apologetika szintén igazolni tud - az első betűtől az utolsóig hitelesen írja le Istent, az Ő célját és szándékát az emberrel, és Ő ebben a kijelentésében nyíltan beszél arról, hogy további szabad akarattal bíró résztvevői is vannak az élet nagy játszmájának, és annak egy része nem barátságos, vagy legalábbis nem a te érdekeidet szolgálja, akkor miért olyan nehéz ezt komolyan venni?

Melyik részét nehéz komolyan venni? Azt, amikor egy szarvas, patás, kecskeszemű kentaurt képzelünk el, akinek semmi más szándéka nincs, csak hogy bosszantson, csak hogy ártson valahol. Mintha egy kispályás, a hatodik osztályban megragadt lurkóról beszélnénk. Ezt a képet egyébként ő maga találta ki magáról. Ez a tökéletes módja annak, hogy amikor már nem lehet titokban tartani, hogy létezünk, nevetségessé tesszük a létezésünket és ilyen módon tűnünk el.

Az összeesküvés elméletekkel is ez van. Van néhány nagyon komolyan vehető összeesküvés-elmélet, és van néhány olyan, amit az összeesküvők találtak ki olyan túlzásban és olyan nevetségességben, hogy amikor azon már nevetünk, akkor vele együtt nevetünk az összes többin is. Ez a dezinformációnak az egyik legkiválóbb formája. Úgyhogy mit csinálunk? Nevetünk az ördögön.

Az igazin nem kéne nevetni egy pillanatig sem. Az igazi rosszabb, mint egy rémálmod. Ha eljön érted a KGB, a CIA, a MOSZAD együtt, és mind nagyon haragszanak rád, és mind ki akarnak csinálni, az egy kéjutazás ahhoz képest, mint amikor ő jönne el érted. Úgyhogy nagyon tisztán kellene látnunk, hogy miről van itt szó, és hogyan áll ez össze egy kezelhető kategóriává.

A Biblia viszonylag sokat beszél a szellemi háborúról, magáról az ördögről és a démonairól. Nagyon röviden a meséje. Isten teremtett angyalokat a Maga képére, akik nem a mi anyagi világunkban jöttek létre, hanem még a természetfelettiben, amit lehet magasabb dimenzióként értelmezni. Bár nagyon nehéz értelmezni. Olyan valóság, amely teljesen valóságos, teljesen kemény.

Valószínűleg keményebb, mint egy fa, egy kő, mert ha felfelé megyünk, akkor nem lágyabb jön, hanem azt gondolom, hogy a mennyország sokkal keményebb és sokkal realisztikusabb, mint ez a világunk, és erre fogunk úgy visszanézni, mintha álmodtunk volna. Ezt mondja az Írás, hogy az a valóság, amit most tényleg megélünk, az annak a fényében csak olyan lesz, mint egy álomkép, amely a felébredés után egy darabig még látszik, aztán tovatűnik. Ott lesz az igazi valóság.

Tehát ebben a szférában Isten teremtett lényeket, személyeket szabad akarattal, akik az Ő jelenlétében voltak, és akik közül egy, Lucifer - a legmagasabb rangú angyal, részvett az isteni tanácsvégzésben, „bejárata" volt a Szentháromságba - a legmagasabb rangú lény volt. Olyan magas rangú, hogy meg tudta kérdőjelezni Isten hatalmát, jogát és igazságát.

Képzeld el, milyen énképpel bírhatott, milyen önazonossága lehetett, milyen intelligenciával, milyen hatalommal, milyen léttel bíró lény kellett, hogy legyen ahhoz, hogy Isten színe előtt egy ponton eljusson oda, hogy itt valami nem stimmel. „Valami nekem itt nem tetszik! És azt hiszem, hogy tenni is fogok ellene. Lehet, hogy azon a trónon, ahol most a Mindenható ül, nem is Neki kéne ülnie, hanem inkább nekem. Ezen most dolgozunk egy picit." Én azt gondolom, hogy egy ilyen lény biztos, hogy nem egy patás, kecskeszemű, piros fenekű valaki.

Ha Isten beszél róla, akkor olyasvalaki, akit komolyan kell venni. Ő föllázadt Isten ellen és ítélet alá került. A maga lázadásában az angyali seregeknek az egyharmadát magával rántotta. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg kommunikált, valószínűleg a saját gondolatait továbbadta, és szervezett egy „hadsereget" a céljai végrehajtásához.

Ez az egész sereg - vele az élen - „lehullott" a mennyből, száműzetett a Földre. Őket hívjuk ördögöknek, és őt magát pedig Sátánnak. Egykori neve Lucifer. Hajnalcsillag - ezt jelenti a név. Magát a világosság angyalaként tűnteti föl. Az igazi tevékenysége: a fényhozó, a világosságot hozó, ott, ahol sötét van.

Mi tudatlanok vagyunk, mi az igazi, a minket illető tudás nélkül éljünk az életünket, és ő, Lucifer, a fényhozó az, aki a minket megillető, titkos hatalmat adó tudást hozza. Ez átverés, de ez az üzenet. Ilyen módon igazából „ő az emberiség megszabadítója, ő az emberiség jótevője, ő az, aki a vallás sötét bugyrából kivezet minket az új kor, az új felismerés, a korlátainkból való megszabadulás világosságába." Ez kampánybeszédnek is elment volna. :-)

A tevékenysége, illetve a csapatának a tevékenysége sokkal inkább hasonlít tényleg egy titkosszolgálat, egy katonai szervezet tevékenységéhez, mint ahhoz a babonához, amit a köztudat tartogat róla. Nagyon magasan szervezet csoport, nagyon komoly összhangban dolgoznak.

Van egy rész Jób könyvében, ahol a Leviatánról ír, amely igazából megint egy képe az ördögnek. Ott úgy írja, hogy olyanok a pikkelyei, a seregének az elemei, a védelmei, hogy levegő nem fér közéjük. Képzelj el egy szervezetet hiperrendezettséggel, fejenként 250-es IQ-s fickók, akikből egy képes arra, hogy száznegyvenezer embert megöljön egyetlenegy nap alatt. A Bibliában látjuk, hogy Isten ítéleteket angyalokon keresztül hajtott végre, és volt egy-két ilyen laza megmozdulás.

Ilyen lényekből egy hiperszervezett társaság tevékenykedik. Nincs semmi véletlenül, nincs semmi intelligencia nélküli vak dühből, hanem inkább nagyon megfontolt, nagyon átgondolt, nagyon tervezett gonoszságból. Egy nagyon komoly, hosszútávon képviselt cél végrehajtásán dolgoznak.

Tényleg inkább úgy kell elképzelned, mintha egy sokkal inkább emberi szervezetről beszélnénk, amely titkon működik a színfalak mögött. A világ minden pénze, a világ minden technológiája, a világ minden hatalma a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy a céljukat véghezvigyék. Sőt, minden egyes tagjuk természetfeletti képességgel, intelligenciával és hatalommal bír. Ez a kép sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az, ami a köztudatban él.

Akkor most félnünk kell? Hadd mondjam két oldalról. Az egyik oldalról igenis félnünk kellene. Az egyik oldalról, ha tisztán ezt az erőt vesszük, tisztán ezt az intelligenciát és tisztán a céljaikat, akkor azt gondolom, hogy minden okunk meglenne a félelemre. Az ok, amiért mégsem kell ilyen módon rettegéssel félnünk, hanem inkább csak egy józanságot vár el tőlünk, ez az, hogy az ellenségnek a tevékenysége egyrészt szabályok közé van zárva.

A dolog úgy nézett ki, hogy az ördög Isten arcába vágta: nincs igazad, harcoljunk meg, de mivel Te vagy az erősebb - ezt az egyet nem tagadhatom -, ne szkanderezzünk, hanem inkább sakkozzunk, de akkor a sakk szabályai érvényesek rám is, és Rád is. Tehát ilyen módon ő is szabályosan játszik, ahol nincs túl sok szabály, amit be kell tartania, de néhány van.

Másrészt ennek a valóságnak a végső ura Isten. Az ördög úgymond senki és semmi Őelőtte. Tehát itt nem hatalmi harc folyik. Gyakorlatilag az ördög egy teremtett lény, akinek pont annyi hatalma van, amennyit Isten az adott pillanatban enged neki. Ezért nem vagyunk veszélyben.

Az ördög tevékenysége igazából egész pontosan egy nevelési, kiképzési eszköz az ember életében. Ezt tekintsd úgy, mintha te sportoló, bokszoló lennél, és elvinnénk téged egy edzőtáborba, és az edzőtáborba meghívnánk egy thai harcost, aki bunkó, büdös a szája, neveletlen, eszméletlenül durva, és egy percig nem tűrnéd meg sem a barátodként, sem semminek, de berepültük, direkt azért, hogy élvezhessétek az edzőtáborban a jelenlétét és harcolhassatok vele, aztán visszarepüljük.

A kép ez, hogy Isten azt mondta: „Szükségem van valakire, aki az Én választott népemnek, az Én gyermekeimnek - akik az eljövendő kor uralkodói lesznek - kihívja a hitét, kihívja a meggyőződéseit, aki megfelelő negatív környezetet teremt a számukra, hogy embert faraghassak belőlük. Ezért sok szinten szabadon engedem az ellenséget, de olyan korlátok közé, hogy az Én célom menjen végbe, és ne az övé."

Ha ez nem lenne, akkor minden okunk meglenne a félelemre. Még valami: véletlenül se játssz vele! Eszedbe ne jusson játszani vele! Egy szeánsz az életedbe kerülhet. A vallások - erről még fogunk beszélni - spirituális kapcsolatot keresnek a természetfelettivel, de ha nem Istennel keresik, akkor kivel? Vagy senkivel - a levegőhöz beszélnek, ami nagyon ritka -, vagy valamilyen más spirituális lénnyel, és nincs nagy választék. Isten isten, az angyalok Isten akaratát teszik, ki marad? Az ellenség.

Ez - kicsit szélsőségesen - azt jelenti, hogy amikor nagyon mélyen belemész egy vallásba, és ott igazán odaadod magad, igazán kinyitod a kapuidat, akkor valójában egy igen veszélyes dolgot teszel.

Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Amikor a természetfeletti harcos részéről kezd el beszélni, azzal indít, hogy téged felkészít. Azt mondja, hogy ez az egész nem a te dolgod, nem a te ügyed. Neked soha nem kell egyedül szembenézned az ellenséggel. Soha nem volt ez cél, soha nem gondolkoztunk így.

Ez az egész Isten terve, Isten rendjének a része, és egyetlenegy módon közelíthető meg: Istennel személyesen, az Ő betakarása, az Ő védelme alatt. Úgyhogy Ő itt azt mondja: erősödjetek meg az Úrban, az Ő hatalmas erejében. A megerősödés - ahogy kicsit később olvasni fogjuk - nagyon érthető és nagyon kézzel fogható. Nincs benne valamilyen furcsa „Oké, hívő vagyok pár éve. Erős a hitem, de az Úr erejével még nem erősödtem meg. Szükségem van egy extrára, az Úr erejére, amivel megerősödöm. Esetleg, ha imádkoznál értem, és megkaphatnám az Úr erejét."

Azt gondolom, hogy nincs ilyen spirituális rituálé, vagy valamilyen extra áldás, valamilyen különleges csoda, amely ezt az erőt hozná, hanem valójában mindaz hozza az erőt, amiről beszélünk, amiről eddig is beszéltünk. A meggyőződésünk hozza. Az, hogy komolyan vesszük. Picit később majd fogjuk olvasni, hogy Isten így fogalmaz: öltsétek fel az Isten fegyverzetét.

A következő szakasz erről beszél: Isteni fegyverzet felöltése. Ez jól hangzik, de aztán olyan dolgokat fogsz látni, amelyet egy gondolkodásmód fejlesztő programban simán letaníthatok világi embereknek, csak másképp kell definiálnom az egyes szavakat. Valójában azt mondja Isten: ha fogod a kezemet, azaz Énbennem bízol, ha Énrám nézel, és megtartod a beszédeimet, a parancsolataimat, akkor ezt a fegyverzetet felöltöd magadra automatikusan.

Meggyőződésről, készségről, gondolkodásról beszél, tényeknek az elfogadásáról beszél. Mind olyan dolgokról beszél, amelyek lehetőséget adnak neked arra, hogy a hited szerint dönts. Mert a szellemi háború, amit harcolunk, döntésekkel vívódik. A szellemi háború, amit harcolunk, érvekkel vívódik, információval, amely a te meggyőződésedet akarja meghajlítani, amely a te döntéseidet akarja más vágányra állítani.

Döntésekért folyik a harc. A döntésekkel akkor tudsz jó lenni, ha fel vagy készülve, ha van tudásod, és ha a tudásodhoz tartozik meggyőződés, amit hitnek hívnak, tisztában vagy a valódi helyzeteddel és ebből erőt tudsz meríteni.

A helyzeted az, hogy Krisztus meghalt érted, és örök életed van, és ezt nem ronthatod el. A hited lehet bármi, ami a Bibliából jön, de leginkább az, hogy örök életed van, hogy Krisztus veled van, és ha Ő veled van, akkor kicsoda lehet ellened? Ő mindent a javadra munkál, és ilyen módon nyugodtan mondhatsz nemet olyan dolgokra, amelyek a régi életednek esetleg természetes részei voltak, és most kihívást jelent szakítani azokkal, és esetleg veszteséggel fenyegetnek.

„erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében" Mondok még valamit, ami ez a bevezetőhöz nagyon jól illik. A minap beszélgetem egy kedves barátommal, aki nemrég kezdte el komolyan venni a hitét. Arról beszélgettünk: „Valószínűleg most, ahogy közeledsz Istenhez, most, ahogy készülsz arra, hogy új életet kezdj, nagyon intenzív lesz körülötted a szellemi háború. Valószínűleg nagyon sok olyan gondolat fog jönni, amely megpróbál eltántorítani. Nagyon sok olyan érv, sok olyan kétség, sok olyan lehetőség, ígéret fog megjelenni, aminek végtére is semmi más célja nincs, minthogy elvigyen innen. Mert nyílván az ellenség tudja, hogy minél inkább meggyökerezel az igazságban, minél többet tudsz róla, minél mélyebben hiszed, annál nehezebb dolga lesz rávenni valami másra, rávenni egy hazugságra."

Mennyi 1+1? Férfi vagy? Vagy nő? Ezeken a pontokon nagyon nehéz kihívni. Ezt nagyon tudod. Viszont vannak olyan témák, amiket tudsz, de még nem vált a zsigereddé. Amiket tudsz, végiggondoltad - igen, van Isten, igen, az apologetika igaz, a bizonyítékok alátámasztják, igen, kell, hogy legyen Teremtő, igen, a Biblia tényleg fedi a tapasztalataimat, de ezt még csak három hónapja gondolom -, de ezek a gondolatok még nem vésődtek be, ezeket megvédett gondolatoknak nevezetem.

Ezek olyan gondolatok, amelyek igazak, amelyeket józan fejjel gondoltál végig, de még nincsenek ott zsigerből, hanem úgy van, hogy:

-          Hé, igaz ez?

-          Iiigen.

-          Honnan tudod, hogy igaz?

-          Várj csak! Honnan is? Onnan, hogy tegnap átgondoltam. Tegnap elolvastam azt a könyvet. Tegnap végigmentem a bizonyítékokon és tegnap hallottam, hogy a lelkem bírósága kimondta az ítéletet: igen, ez igaz, minden tény alátámasztja. Szenzációs.

Viszont a tegnapi élményem, a tegnapi tanulásom mára már feledésbe merült. Ma megkérdezed tőlem: honnan tudod; és újra föl kell állítanom a bíróságot. Újra meg kell védenem a hitemet. Megvédett gondolatok - így hívom őket. Megvédett hit. „Jogi-, történelmi bizonyítékok, filozófiai bizonyíték, ismeretelméleti bizonyíték, tények próféciák, Jézus Isten, feltámadás, ... , oké, ez igaz kell legyen." Meg kell védened újra és újra.

Egy idő után olyan sokszor védted meg, egy idő után olyan sokszor gondoltad át, hogy olyan szinten a zsigereddé válik, mint az 1+1. Ez nem azt jelenti, hogy egy ponton a homokba dogod a fejedet, hanem azt jelenti, hogy egy ponton azt mondod: megtiltom bárkinek, hogy rabolja az időmet azzal, hogy megkérdőjelezi a nyilvánvalót, azzal, hogy megkérdőjelezi azt, amit bizonyítottam. Egy ponton olyan nyilvánvalóvá válik az igazsága annak, amiben hiszel, hogy erőssé válik.

Viszont itt - és ezt akartam mondani - van egy dolog, ami ezt meg tudja gyorsítani. „erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében" Ez egy találkozás Istennel.  A mi hitünk alapvetően intellektuális dolog. Meggyőződés, tudás - a hitnek ez a definíciója. Okos emberek hisznek.

Viszont nem vagyunk csak agyasak. Biztos tudod, érzéseink vannak, élményeket akarunk. A mai világ egyre inkább visz minket. Az ördög nem az ésszel kezdi, hanem az élménnyel kezdi, és annyi élményt ad, annyi csillogást ad szélesvásznú, surround hanghatású mozival, mostmár 3D-ben, és plakátok mindenütt mindenféle gátlás nélkül a világképét kommunikálja felénk.

Isten pedig csendesen meggyőződéseket épít, de ugyanakkor ezt is mondja: „Figyelj, Nálam is van több. Nem akarom, hogy a csodában higgy egyedül. Nem akarom, hogy olyan hited legyen, hogy a könnyező szobrot imádod, és ezért hiszel. Azért, mert tíz év múlva a könnyező szobor egy vicc lesz az emlékeidben. Azt akarom, hogy meggyőződésekkel élj, de nem akarom, hogy lemaradj a Velem való találkozásról. Nem akarom, hogy lemaradj a természetfeletti élményről. Nem akarom, hogy megmaradj ott, hogy hiszel vasárnap, szerdán, és ez elég neked, hanem azt akarom, hogy égj, mint egy gyertya mindkét végéről. Lángolj, mint Mózesnek a csipkebokor, amely lángolt teljesen, de nem égett el. Azt akarom, hogy vegyél Engem komolyan. Nem akarom, hogy vallásod legyen. Tojok a vallásodra, nem érdekel."

Akard az élő Istent személyesen! Az egésznek egyébként semmi értelme nincs. Az evangélium, Isten ezt mondja: „Én meghaltam érted, és Én Magamat adom neked egészen, de cserébe téged akarlak, és soha nem fogom átlépni a szabad akaratodat. Soha nem fogok belőled bohócot csinálni. Mindig tisztelni foglak, mint ahogy egy király tiszteli a feleségét. Magamhoz emellek, táplállak, a javadat fogom szolgálni, de akarlak." Az egész nem lehet egy felszínes világi kapcsolat.

Az ember azt mondja: legyünk barátok. Isten azt mondja: igen, barátok is leszünk. Az ember azt mondja: járjunk, költözzünk össze! Mire Isten azt mondja: „Nem! Nem adom Magam olcsón. Vagy Hozzám jössz, vagy nincs mélyebb kapcsolat." Egészen akar minket. Házasságra hív minket. Egy test, egy lélek, és ebben igenis kereshetjük a személyes kapcsolatot Vele.

Amikor én ezt a személyes kapcsolatot először életemben megtaláltam, akkor minden bizonyíték, minden apologetika - amiben már akkor jó voltam - jelentéktelenné zsugorodott. Eddig tudtam, hogy van Isten, most pedig megláttam, megtapasztaltam, átéltem. Mindent tudhatok a vízről, mindent tudhatok a tengerről, de az első alkalommal, amikor a parton állok, az más. Az első alkalom, amikor beleugrok a sós vízbe és arcon csap a hullám, az más. Kérlek, keresd a találkozást! Kérlek, erősödj meg az Úrban és az Ő hatalmas erejében!

Ő többet akar adni. Többet, mint amennyid most van. Ne érezd magad nyomás alatt. Csak ezt mondja: többem van a számodra, mint amennyi most van, és kérlek, ne légy unott. Kérlek, ne engedd, hogy egyfajta intellektuális közömbösséggel nézd ezt a dolgot, és megpróbálod magad ilyen sterilen megtartani, ne tedd! Zuhanj bele, süllyedj el Vele és élvezd az életet, ami igazából Ő, egy kapcsolat Ővele.

Amikor először imádkoztam úgy, hogy Isten lehajolt hozzám - találkoztam Vele, megvolt az érintés, mint a Sixtusi-kápolnában Isten és ember érintése, ez az érintés az élet -, ezt mondtam abban az imában, potyogtak a könnyeim, sírtam, mint egy gyerek, és több órát tartott. Nem tudom, hogy révület volt-e, vagy bármi. Nem. Azt hiszem, teljesen normális voltam, valaki jött szembe, köszöntem neki, csak közben bőgtem.

Isten-élmény. Ahol ez volt az első felismerésem: „Én soha nem éltem idáig, soha, egyetlenegy percet nem éltem. Most élek először." A második gondolat ez volt: hazataláltam. A harmadik, amit pedig Tőle hallottam: „Egész életedben erre a pillanatra vártam. Téged vártalak egészen mostanáig. Téged."

Találkozás Istennel. Amikor átélted - amikor ott voltál, amikor ezután minden órában megtalálod Őt, minden megtört, minden alázatos, minden, a szívedet vissza nem tartó órában megtalálod Őt - akkor az minden apologetikát, minden érvelést, minden teológiát egészen más színben tűntet fel. A mai napig is így gondolkozom. Tudom, amit tudok, be tudom bizonyítani. Ha a bizonyítékok elkezdenek ellenem beszélni, új hitet fogok keresni. Viszont megélni ezt a hitet, ezt a meggyőződést, annyival „egyszerűbb" a találkozásban, mint távolról nézve.

Maga a találkozás a célja. Nem a te hited a cél, a te hited eszköz a találkozáshoz. Mi a fenének vagy keresztény, ha nem találkozol Istennel? Tudom, hogy nem egyszerű. Tudom, mert annyi furcsa gondolat van bennünk, annyi gátlás van bennünk. Férfi és nő miért nem élnek meghitt közösségben? Mert be vagyunk programozva az ellenkezőjére. Ahogy közel jön hozzám valaki, a biztonság kedvéért orrba vágom, mert benne van a zsigereimben, hogy anti-kapcsolat-lény legyek. Ugyanezt teszem Istennel, csak egy másik módon.

Isten olyan, mint egy kicsi madár. Egyszer P. Schaller használta ezt a képet, és tökéletes. Olyan gyengéd, olyan érzékeny, és közben Ő a Mindenható. Odaszáll a válladra, és keresi a közösséget veled. Odadörgöli a tollait a füledhez, a csőrével megbirizgálja az arcodat, de csak teszel egy furcsa mozdulatot és elrepült.

Ő azt mondja: Én vagyok a Mindenható, de pont azért, mert Én vagyok, soha nem fogom átlépni a szabad akaratod határát. Amikor te jössz ökölbe szorított kézzel: Uram, Uram, kérlek, ne ölj meg; akkor nincs találkozás, mert Ő azt mondja: sosem akartalak megölni. „Uram, Uram, miért nem szeretsz engem?" - nincs találkozás, mert Ő azt mondja: szeretlek. A találkozás feltétele az alázat.

A találkozás feltétele az, hogy az érzelmeim, a lelkem, a mindenem szintjén föladjam azt, amit én gondolok a valóságról - a szubjektív valóságomat - és elkezdjem azt mondani a valóságról, amit Ő mond. „Szerintem nem szeretsz." „Olvasd el például 1Kor 13-at, és utána mondd, hogy nem szeretlek. Olvasd el az evangéliumokat és utána mondd, hogy nem szeretlek, de nem tudod mondani. Ne gyere úgy Hozzám, hogy nem szeretlek! Gyere így Hozzám: nem érzem, hogy szeretsz, de feltételezem, hogy teszed." Akkor már az ökölbe szorított kezedből az egyik ujjad kiegyenesedett. A találkozás egy ponton már lehetséges.

Neked meg kell törnöd. Nem Isten fog alkalmazkodni hozzád azért, hogy együtt gondolkozhassatok, hanem neked kell alkalmazkodnod Hozzá. Az egész dolog itt kezdődik. Alá kell, hogy szállj! Meg kell, hogy hajtsd a fejed. Azt kell mondanod: én tévedek, de Neked, Uram, igazad van. Ebben a megalázkodásban, ebben a fejhajtásban ott a találkozás.

Ám kell hozzá a tudás. Nem egy magunk választotta Isten tisztelete, egy magunk választotta alázatoskodás az, ami Istenhez vezet, hanem az amikor: „Uram, itt vagyok. Sok mindent gondolok. Valószínűleg egy gondolatom sem igaz. Te mit mondasz?" Akkor csak mond egy verset:

Ján 3:16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Akkor ennek a találkozásnak legyen ez a témája. Azt mondom: „Uram, nem gondolok mást, csak amit Te most mondtál. Te úgy szeretted a világot, és ezzel engem is, hogy Te, az Atyaisten odaadtad a Fiúistent, Jézust, hogy Ő meghaljon helyettem. Ezt nem azért tetted, mert muszáj volt, hanem azért mert szerettél. Mert szerettél! Nem igaz, hogy nem szeretsz. Szerettél. Köszönöm, hogy szeretsz. Alig merem kimondani. Az érzéseim nem mondják, hogy igen. A gondolataim nem mondják, hogy igen, de én tévedek. Annyi gondolatom van, amelyik téved, de Neked igazad van. Köszönöm, hogy szeretsz engem." Így gondolkozom tovább, és ez egy ima, egy elmélkedés Isten előtt, és Isten a kis göcsös ujjaimat sok szeretettel simítja kifelé. A kis görcsös ujjaim kezdenek kisimulni, és lassan ott a találkozás.

Nem úgy van a találkozás: „Majd én iderendellek, Isten! Ha akarsz velem találkozni, állj elém!" A Mindenható nem ugrik a csettintésre. A Mindenható nagyon szeret, de nem fogja a méltóságát eldobni soha. Nem teheti, hogy ilyen módon becsapjon, és egy olyan képet kezdjen építeni benned, ahol Ő kevesebb annál, mint ami valójában.

A kismadár viszont odaszáll a válladra, odadörzsöli a csőrét az arcodhoz, és amíg kész vagy alázatosnak lenni és azt mondani, hogy én tévedek, és Neked igazad van, és a gondolataiddal óvatosan simulni az Ő gondolataihoz, addig a kismadár ott van és életet találsz Benne, végtelen hatalmat, megkérdőjelezhetetlen tartalmat.

A szíved megtelik, és azt mondod: „Az űr, amiben egészen eddig éltem, az sehol nincs már, eltűnt. Nem is értem, milyen űrről beszélsz. Úgy értem, élek. Annyira élek, hogy semmit nem kell, hogy hozzá tégy. Ezt érted? Nem kell, hogy adj még valamit. Nem kell még valami. A gondjaim szertefoszlottak, de nem azért, mert megoldódtak, hanem mert mit számítanak azok a gondok, hogyha végre élhetek igazi életet? A kismadár itt van a vállamon, és minden órában megtalálom. Minden percben megtalálom, ha keresem."

Ennek az Istennek a kezében van a valóság. A valóság tényleg meghajlik, ha Isten szól. Ezt hívjuk csodának. A valóság valójában azért állandó, mert Isten Maga állandó. Ha Isten hajlik, hajlik a valóság is. Isten azonban azt mondja: „Tudd, hogy Bennem bízhatsz, tudd, hogy Én állandó vagyok. Tudd, hogy Én következetes vagyok, úgyhogy egy olyan valóságot teszek köréd, amely minden porcikájával azt üzeni feléd, hogy van egy hatalom fölötted, Akiben bízhatsz és szeret téged, és Akiben te magad olyan hatalmat találsz, amelyet egész életedben kerestél, és amely nélkül nem is élhetsz." Ámen.