Ha engedelmeskedünk az Úrnak, Ő még ellenségeinkkel is megláttatja, hogy áldás van rajtunk. Noha ez egy ószövetségi ígéret, érvényes Isten népére az új szövetségben is, mivel Jézus Krisztus eltörölte az átkot, de az áldást megerősítette.
Fülöp az egyetlen férfi a Szentírásban, akit jellemző módon úgy írnak le, mint evangélistát, hogy megkülönböztessék névrokonától, aki a tizenkettő egyike volt. Legfőbb szolgálata Krisztus jó híreinek terjesztése volt, és így előkelő szerepet játszott abban, hogy a feltámadott Úr megbízása széles e világon beteljesedjen. Azonban más területeken is szolgált. Lukács elvezet bennünket Fülöphöz a gyülekezetben, a világban és otthonában.
András halász volt, a bétsaidai Jóna egyik fia, a Galileai-tenger mellett. Jó barátja volt Filepnek, aki ugyanabban a városban lakott. Együtt dolgozott fivérével, Péterrel Bétsaidában, és Kapernaumban, a tó másik oldalán, ahol egy házban laktak. Bemerítő János követője volt, de amikor Jézus megérkezett, egyike lett első tanítványainak. Egy napot Jézussal töltött, és miután meggyőzték az Ő kijelentései, és vonzódott személyéhez, azonnal beszámolt róla Péternek: "megtaláltuk a Messiást", és elvitte őt Jézushoz.
PÁL ÉRKEZÉSÉT Rómába nem kísérte pompa vagy ceremónia; éppen ellenkezőleg, a pogányok apostola fogolyként érkezik. Mégis, az Apostolok Cselekedetei utolsó fejezetének minden eseménye feltűnő bizonyítéka Isten Igéje megbízhatóságának és Pál életére vonatkozó szándékai csúcspontjának.
PÁL ELŐZETES kihallgatása Júdea helytartója előtt meglehetősen hasonlít az Úr Jézus vallatásához. Egy ártatlan ember áll egy korrupt bíró előtt (26-27. v.), és hamis tanúk vádolják (9.12-13. v.). Megértette-e Pál, hogy az Üdvözítő útját járta azzal, hogy az igazságszolgáltatásnak ilyen paródiáján ment keresztül? Milyen vigasztaló tudni, hogy az Úr a mennyben együtt érez népével ebben, mert hasonlóképpen szenvedett (1Pt 4,12-16). Ahogyan a bíró és a fogoly egymás előtt áll, emeljük ki ellentétes reményeiket, lelkiismeretüket és tudásukat.
VALÓSZÍNŰLEG PÁL életének legmegindítóbb epizódja az efézusi vénektől való érzelmes elbúcsúzás, amely csúcspontja annak a fejezetnek, amelyben Jeruzsálem felé siet. A színházi forrongás után az apostol újra meglátogatja a macedóniai hívőket, Troásból visszatérőben (1-6. v.) Találkozik ott a helyi gyülekezettel (7-12. v.), és továbbmegy Milétuszba (13-16. v.), ahol időtálló utasításokat ad az efézusi gyülekezet véneinek (17-38. v.).
EZ a fejezet teljesen az igehirdetésről szól, és egyúttal az isteni tervezésről, mert rávilágít számunkra a mindenható Istenre, „aki mindent az Ő akaratjának tanácsából cselekszik" (Ef 1,11). Az üldözésben (ApCsel 8,1-4), Samáriában (5-25) és a pusztában (26-40), Istennek célja van népe érdekében.
SOHASE FELEDJÜK el, hogy ravasz ellenséggel kell harcolnunk. Ez a fejezet tartalmazza az Apostolok Cselekedeteiben az első utalást a Sátánra (3. v.), mert ahol Isten munkálkodik, ott az ördög elhinti a gyűlölet, megoszlás és ellenségeskedés magvait az igazsággal szemben. A 4. fejezetben sikertelenül kísérelte meg, hogy elbátortalanítsa az apostolokat a hivatalos megfélemlítés segítségével (4,18-20). Most két új taktikával áll elő: a gyülekezeten belüli korrupcióval (ApCsel 5,1-16), valamint kívülről jövő üldözéssel (17-42. v.).