Skip to main content

elrendelés

11.03 Végrendelkező

Dátum: 
2018.11.3

Zsidók 9,15-20

11.09 Isteni rendelkezések

OLVASNIVALÓ: 
1Péter 3,1-12

 

A TÖRVÉNYTELENSÉGEK és az engedetlenségek ezekben a végső időkben megnövekednek, és előhozzák azt a törvénytiprót is, aki önmagában összpontosítja majd az Isten rendje ellen fellázadó állandó emberi magatartást (2Thesz 2). De az isteni rendelkezéseknek történő engedelmesség nagyon illendő a hívőkhöz, akik azt vallják, hogy elismerik Őt, Aki szuverén a maga megoldásaiban. Az jó a társadalomnak, ha minden emberi rendeletnek engedelmeskednek az Úrért (1Pt 2,13), és a szolgák engedelmeskednek uraiknak.

08.08 Isten háromszoros megnyilatkozása

OLVASNIVALÓ: 
Zsoltár 19,1-14.

A ZSOLTÁR HÁROM utat ír le, amelyben Isten kijelenti önmagát.

(1) A teremtésben, 1-6. v.; (2) a Szentírásban, 7-11. v.; (3) a kereső léleknek, 12-14. v. Ez az egymást követő kijelentés sorrendje a Róm 1-3-ban is. Először a pogány világnak, írott kijelentés nélkül, azután a tanult és kulturált világnak, majd a zsidók által képviselt vallásos világnak.

07.13 Előre elkészített jócselekedetek

„Az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén általa a Krisztus Jézusban jócselekedetekre, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk" (Ef 2,10).

06.14 Így vitték el Júdát

OLVASNIVALÓ: 
2Királyok 24,8-25,30

A KIRÁLYOK KÖNYVEINEK utolsó szakasza azzal kezdődött, hogy Akház megvásárolta Asszíria segítségét az Úr házából és a király házából származó kincsekkel, és mélyreható változtatásokat vezetett be a templom udvarában ennek következményeként, 16,8-18. Azzal fejeződik be, hogy ugyanazoknak a házaknak a kincseit, továbbá az arany templomi edényeket elvitték Babilónia királyának, 24,13, ezt követően pedig felgyújtották a templomot, az udvar különböző tömör réz tárgyait összetörték és elvitték, 25,9.13-17.

Tartalom átvétel