„Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, és feltekintett az égre, hálát adott és megtörte a kenyereket és odaadta tanítványainak, hogy tegyék eléjük" (Mk 6,41).
Bizonyos, hogy egyik alapvető szükséglete életünknek, valamint Isten ügyéért végzett szolgálatunknak: Isten áldása nyugodjon rajta. Ennyi elég is. De mi az áldás? Áldás az, ha Isten ott munkálkodik, ahol erre semmi magyarázat nincs. Például arra számítasz, hogy egy fillérért egy fillér értékű dolgot vásárolhatsz. De ha még az egy fillért sem fizetted meg, Isten mégis tízezer pénzértékben ad neked, akkor nincs alapja számításaidnak. Ha öt kenyér táplálékul szolgál ötezer embernek, és még tizenkét kosárral marad is, vagyis ha a birtokunkban lévő adottságok egyáltalán nincsenek arányban szolgálatunk gyümölcseivel - ez áldás. Vagy még élesebben: ha látjuk hibáinkat, gyengeségeinket és már nem is reméljük, hogy fáradozásaink nyomán bármiféle gyümölcs teremhet, ám mégis ott a gyümölcs - ez az áldás.
Az áldás olyan gyümölcs, amely egyáltalában nincs arányban azzal, amik vagyunk; olyan eredmény, mely nem az ok és okozat törvényszerűsége szerint alakul. Az áldás akkor érkezik, amikor Isten messze a mi számításainkon felül munkálkodik - egyedül az Ő nevéért.