„Hogy a Gyülekezetet önmaga elé állítsa dicsőségben úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy ránc, vagy ehhez hasonló" (Ef 5,27).
Az isteni kegyelem megjelentette Isten örökkévaló szándékát, hogy egy nap Krisztus egy dicsőséges Gyülekezetet fog maga elé állítani. Tudjuk, hogy a Gyülekezet előkészítéséhez az élet vizére és az Ige megtisztító erejére van szükség. Ma még ugyanis az elesett ember megváltásának történetét éljük, és vannak hibák, melyeket helyre kell hoznunk, és sebek, melyeket gyógyítanunk kell.
De milyen kegyelmesen és vigasztalóan használja az Ige ezeket a szavakat: „ne legyen szeplő" - vagyis a bűn nyoma, melynek története már el van felejtve; „vagy ránc" - az elvesztegetett idő jele, mert minden újjá tétetett; és „feddhetetlen" - hogy sem a Sátán, sem a gonosz szellemek vagy emberek ne találjanak benne kivetnivalót. Isten gondolatban átugrotta az egész történelmet, és dicsőségben szemléli Gyülekezetét. Nem említi az ember bűnbeesését, csupán az Ő megdicsőített Fiának képmását.
