„Nincs nekünk, csak öt kenyerünk és két halunk, hacsak el nem megyünk és eledelt nem veszünk ennek az egész népnek" (Lk 9,13).
Amikor az Úr Jézus így szólt tanítványaihoz: „Adjatok nekik ti enni", ezt nem azért mondta, mintha kész tervet várt volna tőlük, inkább azt akarta, hogy ők várjanak csodára. De a tanítványok - hozzánk hasonlóan - a könnyebb utat választották, mely nem kívánja meg a hit és az imádság gyakorlatát. Megoldásuk így hangzott: elmenni és vásárolni. Ez az indítvány azonban méltatlan volt hozzájuk, hiszen ugyanígy tettek volna a farizeusok vagy a sadduceusok is. A tanítványok magatartása nem tükrözött sem hitet, sem bizalmat. János evangéliuma világossá teszi, hogy csak a zsebükre gondoltak: nem volt elegendő pénzük.
Előttünk általában csak az valóság, amit mi tehetünk. Behunyjuk a szemünket és nem látjuk Isten kimeríthetetlen forrásait. De Isten nem mérhető emberi mértékkel. Nem az a fontos, hogy mi mit tudunk vagy nem tudunk tenni; Ő arra vár, hogy csodáit megmutathassa nekünk.
