„Ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindenki meghalt" (2Kor 5,15).
Miért mondja Isten, hogy tekintsük magunkat halottnak? Mert halottak vagyunk. Tegyük fel, kétszáz forint van a zsebemben, mennyit fogok beírni a pénztárkönyvembe? Írhatok-e százötvenet vagy kétszázötvenet? Nem. Annyit kell oda beírnom, amennyi a zsebemben ténylegesen van: sem többet, sem kevesebbet. Az elszámolásnál a tényeket vesszük figyelembe, nem pedig képzelt mennyiségeket. Isten nem kívánhatja tőlem, hogy ne az igazat írjam a pénztárkönyvbe. Nem kívánhatja, hogy halottnak tartsam magamat, ha még eleven vagyok. Az ilyen szellemi tornára nem illenék rá az „úgy számoljunk" kifejezés.
Isten elszámolásra hív bennünket; szögezzem le, hogy „meghaltam", és maradjak meg emellett. Miért? Mert ez tény. Amikor az Úr Jézus a kereszten függött, én Őbenne voltam. Ezért úgy számolok ezzel, mint ami igaz. És úgy tekintek magamra, mint aki halott a bűnnek, de él Krisztus Jézusban.
