„Igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Szellem, miképpen elhivatástoknak egy reménységében hivattatok el is" (Ef 4,3-4).
A Szellem itt említett egységének, mely közös örökségünk, több oldala van. Egyik ilyen a reménység. Ez nem egyszerűen valami derűs optimizmus, hanem keresztyén elhívásunk reménysége. Mi a mi reménységünk? Hogy örökké együtt lehetünk az Úrral az Ő dicsőségében. Aki valóban Krisztushoz tartozik, abban megvan ez a várakozás. Ha valaki azt állítja, hogy ő az Úré, de nincs meg benne a mennyei dicsőség reménye, akkor ez csak üres beszéd. Ezenfelül egynek kell lennünk e várakozás minden résztvevőjével is, hiszen ha reménységünk van arra nézve, hogy együtt leszünk egy teljes örökkévalóságon át, miképpen lehetnénk elválasztva egymástól az időben? Ha ugyanannak a jövőnek részeseivé válunk, hogyne osztoznánk egymással a jelenben is boldogan?
