„Mint ismeretlenek és mégis ismeretesek, mint halálra váltak és íme élők, mint ostorozottak, de meg nem ölettek, mint bánkódók, de mindig örvendezők, mint szegények, de mégis sokakat meggazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, de mégis minden az övék" (2Kor 6,9).
Keresztyénnek lenni annyi, mint ellentmondó dolgokat hordozni magunkban egyidejűleg, és közben átélni, hogy Isten ereje ismételten diadalmaskodik. A keresztyén ember életéhez hozzátartozik ez a titokzatos, látszólagos ellentmondás. Mert hogyan nyilvánulhat meg átütő erő egy gyenge emberben? Éppen ebben áll a keresztyénség. Nem vétetik el tőlünk a gyengeség, de nem is csupán az isteni erő nyilvánul meg. Az isteni erő úgy jelenik meg bennünk, hogy közben megmarad erőtlenségünk. Isten tehát nem küszöböli ki gyengeségünket, de nem is árasztja erejét csak úgy találomra ránk. Meghagyja gyengeségünket, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az Ő ereje.