„Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik" (Péld 11,24).
Isten alapgondolata az anyagi dolgokról a „manna elve", vagyis hogy: „Aki sokat szedett, nem volt többje, és aki keveset, nem volt kevesebbje" (2Móz 16,18 és 2Kor 8,15). Eszerint, aki keveset gyűjtött, nem szenvedett hiányt, és aki sokat, annak nem lehetett fölöslege. Páran már kipróbáltuk és megtapasztaltuk ezt a drága igazságot. Ha hordozzuk azok terhét, akik keveset gyűjtenek, Isten gondoskodik róla, hogy mi sokat gyűjtsünk. Ha viszont csupán saját szükségleteinkre gondolunk, legfeljebb azt remélhetjük, hogy gyűjtünk majd egy keveset, és nem lesz hiányunk.
Hatalmas előjogunk a segítségadás lehetősége testvéreinknek az Úrban, még esetleg jövedelmünk nagyobbik hányadával is. Akik csupán azt tanulják meg, hogyan kell elvenni, ritkán kapnak, de akik tudnak adni másoknak, gyakran kapnak, és mindig van szétosztható feleslegük. Minél többet költesz másokra, annál inkább növekszik saját jövedelmed; ám minél többet takarítasz meg magadnak, annál több bajod lesz a „rozsdával" és a „tolvajokkal".