„Nem szégyelli őket testvéreinek nevezni" (Zsid 2,11).
A negyedik evangélium elején az evangélista „az Atya egyszülöttjének" nevezi Jézust. Ugyanennek a könyvnek a végén a feltámadott Úr ezt mondja Mária Magdalénának: „Menj el az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz" (Jn 20,17). Mindezidáig Jézus csak az Ő Atyjáról vagy általában az Atyáról beszélt. A feltámadás után azonban már hozzáteszi: „...és a ti Atyátok". Milyen csodálatos ez! Itt már a legidősebb Fiú szól, aki elsőként támadt fel a halálból. Testtélétele és kereszthalála által sok gyermek került Isten családjába, ezért nevezi őket ugyanebben a versben „testvéreim"-nek. Dicsőség legyen Istennek, hogy az Ő felemeltetése által te is és én is megkaphattuk a fiúság szellemét, amely által így kiálthatunk: „Abba, Atyám!" Mert: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk" (Róm 8,16).