„Még van egy férfiú, aki által megkérdezhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt" (1Kir 22,8).
A megszállottság szörnyű dolog. Aki hazudik, az meg is csal másokat, de ennek tudatában van; a megszállott viszont önmagát csalja meg, és a nélkül hazudik, hogy tudná. Eljut arra a pontra, ahova a lelkiismeret már nem ér el, és a benne lévő világosság ezzel sötétséggé változik. Kizárta az igazságot. Akkor jut az ember ebbe az állapotba, ha tudatosan a sötétséget választja. „Mindenki, aki gonoszul cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra..." (Jn 3,20). „És ezért Isten erős tévelygést küld rájuk, hogy higgyenek a hazugságnak" (2Tesz 2,11). Így végül a megszállottak a maguk módján igazat mondanak, és már maguk is hisznek abban, amit csinálnak. Tárzusi Pál is „valóban azt gondolta...", hogy helyesen cselekszik, amikor üldözte a gyülekezetet.
Hogyan szabadulhatunk meg ebből? Egy dolog segítségével, mégpedig a világosság által. „Aki igazságot cselekszik, világosságra jön." Néha azt kérdezik tőlem: „Miért beszélsz mindig a kinyilatkoztatásról? Miért nem inkább Isten szabadító munkáját hangsúlyozod?" Erre a válaszom: „Mert az a szabadítás, hogy Isten megvilágosít minket". Ezáltal tudta meg Pál, hogy istenkáromló, és így jutott odáig Jób, hogy kimondta: „Most szemeimmel láttalak téged, ezért hibáztatom magam és bánkódom." Isten az, aki megnyitja a szemeinket!