Szeretet

Aki becsüli a szeretetet, az minden megnyilvánulását becsüli és nem tépi ki gyökerestől a jó szándékot a szívekből.
- Tulajdonképpen hogy terem a szeretet? - kérdeztem egyszer anyát.
- Magról vetik - nevetett rám.
- És honnan szerzik hozzá a magot?
- Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában, minden ölelésben.
- Öntözni nem is kell?
- Dehogynem. Jó szóval. - Nem könnyel?
- Ments ég. A könny sós és a só kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.
- Hát palántázni kell a szeretetet?
- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha nem terem szeretet, kihűl a föld.
- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt semmi se?
- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek és emberként gondolkodom.
- Vajon lehet definiálni az érzéseket? - Többféleképpen is.
- Elsősorban mi hát a szeretet?
- Biztonság. Ha szeretnek és szeretsz, mindig van szövetségesed.
- És mi a szeretet másodsorban?
- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, amit az élet a válladra rakott.
- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem.
- Az élet már ilyen. A mohamedán szőnyegszövők, ha elvétik a mintát, meg sem kísérlik kijavítani a hibát, mert tudják, hogy csak Allah tökéletes.
- Mégis érdemes szeretni?
- Csak azt érdemes.
- Pedig van, aki kifejezetten rondán szeret. Rácsimpaszkodik a másikra, tönkreteszi az életét.
- Óvakodj az ilyen embertől. Az ő szeretete nem természetes, mesterségesen korbácsolja a lelkét habosra.
- Ettől a habtól olyan tapadós és émelyítő?
- Ettől hát. Míg más szeretete felemel és szabaddá tesz, az övé lehúz és megbéklyóz.
- A féltésével?
- Az önzésével. Mert miközben azt mondja, téged félt, nem félt senki mást, csak önmagát.
- A természetes szeretet, az igazi, az milyen?
- Olyan, mint a levegő. Észrevétlen marad, de nem lehet élni nélküle.
Valóban nem lehet.

(részlet Kun Erzsébet: Családmesék c. könyvéből)